Kiemelt hírek Térség

Hetven család melegedhet szociális tűzifával Nagyéren

Bár eddig csupán a 60 százalékát tudta eddig megszerezni a szociális tűzifának a Dalerdtől és Mezőhegyesről a nagyéri önkormányzat, de hetven rászoruló család ennek is örülhet.

A Délalföldi Erdészeti Zrt-től származó fa már a községben van, Mezőhegyesről az önkormányzat csütörtökön hozza el a többit, azaz a 40 köbméternyi fát – tudtuk meg Lőrincz Tibor polgármestertől.

– A lakossági igények egy részét így a meglévő fával ki tudjuk elégíteni, de eddig nem tudtuk lekötni az egész, a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 96 köbméternyi, körülbelül 1 millió 440 ezer forintnyi értékű tüzelőt. Ebből a fából, szociális rászorultsági alapon, körülbelül 70 család kap majd, ahogy tavaly is ennyi melegedhetett a szociális tűzifa melegénél – mondta a község első embere.

Hogy a szociális tűzifára jelentős az igény, azt jól mutatja, hogy az 580-as lélekszámú Nagyéren 160 ingatlanban laknak, s ebből 70-ben gyújtanak majd be ezzel.