Hírek Kiemelt Makó

Újabb rágalmazási per indul Márki-Zay Péter ellen a makói bíróságon

A per amiatt indul, mert a vásárhelyi polgármester azt állította, Szabó Bálint jogász együtt volt vádlott Zuschlag Jánossal – írja a vásárhely24.

Szabó Bálint jogász 3 rágalmazási pert is indított a vásárhelyi polgármester ellen a közelmúltban. Márki-Zay a K’Art károsultak képviselőjét többszörösen elítélt bűnözőnek, és büntettet előítéletűnek nevezte, azt állította, hogy a Zuschlag ügyben Szabó Bálint Zuschlaggal együtt vádlott volt, és hogy megvesztegette Lázár Jánost a Szeviép-ügy kártérítési program részében.

Az első ügyben novemberben tartottak tárgyalást Makón, ahol két fél közti békítésre tettek kísérletet. Egyelőre eredmény, ítélet nélkül.

Most az újabb, a felsorolás szerinti második ügyben kerül sor tárgyalásra, melynek helyszíne ezúttal is Makó, időpontja pedig várhatóan február vége. A harmadik, rágalmazási ügy tárgyalásáról még nincs hír, de várhatóan/vélhetően arra is ez időtájt kerülhet sor.

Decemberben több per is indult a polgármester ellen, melyeket első fokon elveszített. Januárban egyébként a bíróságon folytatódik a K’Art-csőddel kapcsolatos büntetőügy is, ahol a felszámolók állnak a vádlottak padján, de tanúként ezúttal beidézik a Kendi családot is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.