Hírek Külföld

Németországban még szokják az interszexuális nem bevezetését

Január 1-én komoly(talan?) változást vezettek be Németországban, a „harmadik nem” azonban lehet, hogy több gondot okoz, mint amennyi hasznot hajt. Biztos, hogy erre van szükség?

Fenekestől felforgatja a a német cégek kommunikációját a bevezetett interszexuális nem – írja az Index Pénz beszél rovata. A változtatást az alkotmánybíróság rendelte el 2017 végén, a parlament tavaly elfogadta, január 1-étől pedig életbe is lépett.

A portál kiemeli, hogy a változtatásról Katarina Barley igazságügyi miniszter elmondta, azért volt rá szükség, mert egyetlen embert sem szabad hátrányosan megkülönböztetni a nemi önazonossága miatt.

Márpedig korábban Németországban az a szörnyű helyzet állt fent évszázadokon keresztül, hogy csak „nőként” és „férfiként azonosítottak embereket. A német jog eddig csak annyit engedett, hogy a sem nőként, sem férfiként nem azonosítható emberek „nem nélküli” megjelölést kapjanak, ezt azonban negatív jelentésűnek, hátrányosnak ítélték meg, ezért változtattak rajta. Mostantól az anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi kifejezés mellett a divers szó is használható.

2017-ben egy interszexuális személy akart módosíttatni az anyakönyvi kivonatán, megváltoztatva az addigi nő megjelölést, ebből indult ki az egész, emeli ki a portál, hozzátéve, hogy a becslések szerint Németországban legalább 80 ezer interszexuális ember él (az országban meg több mint 80 millióan, de sebaj – a szerk.)

A lényeg, hogy például innentől kezdve az álláshirdetésekben is kerülni kell a „nemi megkülönböztetést”, ha valaki nem teszi akkor súlyos büntetésre számíthat.

A hivatalos levelezésben sem ajánlott használni már az eddigi „Sehr geehrte Damen und Herren (Kedves hölgyeim és uraim)” megszólítást, a portál azonban kiemeli, hogy helyette még nem nagyon alakult ki semmi, a vállalatok még nem találtak jó megoldást (kommentekben mi is várunk javaslatokat, hátha beérik lassan nálunk is egy ilyen ellenzéki ötlet – a szerk).

A nyilvános helyeken és munkaállomásokon valószínűleg külön mellékhelyiségeket kell kialakítani a divers embereknek, szintén igaz ez az egészségügyi szobák esetében, de sok olyan helyen is, ahol eddig csak a férfi és női tagolás létezett – hangsúlyozzák. Erre a problémára alternatív megoldási javaslat, hogy marad a mosdóknál a kettős kialakítás, de női vagy a férfi helyiséget megosztják az interszexuálisokkal. Elvégre jelenleg is vannak olyan illemhelyek, amelyeken egyszerre látható a férfi és a női jelzés.

A portál több hasonló problémát is felsorol, illetve megjegyzi, Németország az interszexuális embereket arra kéri, hogy az első hónapok hibáit ne vegyék sértésnek (ne jelentsenek fel gondolkodás nélkül mindenkit?), ha a másik félen látják az alkalmazkodásra törekvés jeleit (ha nem látják, akkor mehet a bemószerolás?).

Borítókép: Pride Berlin, Forrás: youtube