Blog

Isten hozott, 2019!

Nagyon vártalak már. Teli vagyok lelkesedéssel és bizakodással.

Illik azért azzal kezdeni, hogy igazán hálás vagyok 2018-nak. Mert bár nem a legjobb évem volt és nem is büszkélkedhetem belőle kiemelkedő történésekkel, de nem vett el tőlem semmi fontosat és ezt mindenképpen alap az örömre. Lehet, tűntek el emberek és dolgok az életemből, de valószínűleg azért, mert kölcsönösen nem volt már egymásra szükségünk. Nagy traumák és negatív események nélkül zajlott az óév, s ha már csak ennyi megmarad az idénre is, akkor már szerencsésnek mondhatom majd magam.

 Az új év küszöbén most sok mindent kívánunk és képzelünk el. Régi szokásom volt, hogy szilveszterkor mindig listáztam az egy évvel korábban felírt elhatározásaimat, hogy aztán mérleget vonjak. Ami sikerült, pipáltam, ami nem, a következő esztendőre csúsztattam. Tanulságos kis tevékenység volt, de picit a gyermekkorom karácsonyi ajándéklistájához is hasonlított. Ahol mindig mástól vártam a teljesülést, mintha rajtam kívül állna a dolgok megvalósulása. Ami összejött, annak örültem, ami nem várt jó esemény volt, örültem, és ha valami elsikkadt, csalódott voltam. Mert nem úgy alakult, ahogy én akartam, hanem amint történnie kellett a dolgoknak. Ezt persze nem könnyű elfogadni, még nehezebb megérteni. De azt hiszem, a felnőttség egyik jele, hogy ha erre valamelyest nyitottakká válunk.  Az eltelt évtizedek másik nagy tapasztalata, hogy kitartás nélkül bizony nem megy semmi, bármit is akarunk, naponként kell érte erőfeszítéseket tennünk. És persze, nem árt reális célkitűzéseket tennünk, különben borítékolható a feladás és az ezzel járó rossz érzés.

Egyszer egy problémámra üzenetként kaptam, hogy a gond az, túl nagy dolgokat várunk: túl nagy boldogságot, sikereket, eredményeket. Miközben a mindennapok kicsi csöndjét, nyugalmát és csodáit nem vesszük észre. Szeretném ezekre jobban kinyitni a szemem és megbecsülni mindazt, amim van. És több ráhagyatkozást szeretnék az életemben, mert sok olyasmi is megvalósult már, amit soha nem is mertem remélni. Azt az irányítást akarom elengedni, hogy akkor és úgy történjenek minden, ahogy én szeretném. Hitem szerint van, aki ezt sokkal jobban tudja nálam. 

Sokaktól hallottam, az eltelt év nem volt az igazi. Mozgalmas volt, de a mérleg nyelve nem nagyon lengett ki. Talán jól is van ez így. És ha 2020 elején majd csak annyit írhatok le, hogy sok volt benne a szeretet, az odafigyelés, megadatott az egészség, békében együtt örülhettem a családommal, becsülettel tehettem a dolgomat és gyűjthettem szép emlékeket, akkor azt mondhatom, jó évem volt.

Azt hiszem, ennél többet senki nem kívánhat sem magának, se másoknak.

De ha ennél gazdagabb lesz 2019, állok elébe.