Hírek Külföld

Robbantottak a bevándorlásellenes német párt irodája előtt

Az eset részletei egyelőre nem ismertek, de minden bizonnyal politikai indíttatású volt a támadás. A robbantásban senki nem sérült meg. Az AfD Németország második legnagyobb pártja.

Jelenleg a nyomozók azt vizsgálják, hogy az eset politikai indíttatású volt-e – írja a Deutsche Welle-t szemlézve az Origo. A robbanás helyi idő szerint csütörtök este fél nyolc előtt történt a szászországi iroda előtt.

Az épület ajtói és ablakai megrongálódtak, emellett a két szomszédos épületben és autókban is keletkeztek károk. Sérültről nem tudni. A környéket az este lezárták, tűzszerészek is a helyszínen voltak.

Az AfD a párt elleni merényletként értelmezi a robbanást. Nem ez az első támadás az AfD ellen. December közepén a bornai irodát rongálták meg, míg két irodát szeptemberben festettek le.

Az AfD második erőnek számít Németországban, a jobboldali párt bevándorlásellenes politikájának köszönheti népszerűségét. Az AfD pozíciójának erősödése mögött az áll, hogy menesztették a chemnitzi tüntetésekről őszintén beszélő titkosszolgálati vezetőt, amely nem tett jót a kormánypártoknak.

Időközben őrizetbe vettek gyanúsítottként három helyi lakost, egy 29 éves, egy 32 és egy 50 éves férfit – számolt be a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.