Hírek Külföld

A belga belügyminiszter vizsgálatot követel a brüsszeli rendbontás kapcsán

Teljességgel elfogadhatatlannak nevezte és vizsgálatot sürget a szilveszterkor Brüsszelben történtek felderítésére Pieter De Crem frissen kinevezett belga belügyminiszter – írja a Magyar Idők.

Ahogy arról több sajtóforrás is beszámolt, a belga főváros terrorfészekként elhíresült, Molenbeek nevű kerületében az újévi mulatságok erőszakba torkolltak: a The Brussels Times portál arról írt, hogy a migránsnegyedben legalább négy rendőrautót kövekkel dobáltak meg, több boltot megrongáltak, és négy egyenruhást is megsebesítettek.

A De Morgen flamand napilap pedig úgy tudja, a zavargások során egy lakóház is lángra kapott, és a vizsgálatok eredményeként már kedden huszonöt, zömében helyi lakost vettek őrizetbe.

A történtek természetesen újra a figyelem középpontjába állították Molenbeeket, amely negyvenszázalékosnál is nagyobb munkanélküliségi mutatóval, illetve több tízezres marokkói bevándorlólakossággal rendelkezik. Még 2015-ben Jan Jambon akkori belügyminiszter – Pieter De Crem elődje – elrendelte a zsúfolt negyed „kitakarítását”, miután kiderült, hogy a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot itt szervezték meg.

Brüsszel, 2015. november 23. Belga rendőrök terroristákat keresve razziát tartanak Brüsszel Molenbeek negyedében 2015. november 22-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Molenbeek akkoriban érdemelte ki a no-go zóna elnevezést, és bár a politikai korrektség nevében a vezető politikusok ezt sokáig tagadták, mára nyilvánvalóvá vált a szegregált kerület jelentette veszély.

– Egész egyszerűen nem engedhetjük, hogy itt no-go zónák létezzenek – idézte tegnap a belga belügyminisztert a Politico. Pieter De Crem a hírportál szerint arról is beszélt, hogy tavaly kétezer-ötszáz egyenruhást vettek fel a probléma helyi szintű kezelése céljából, és – mivel szükségesnek tűnik – 2019-ben is készek a hasonló mértékű állománybővítésre.

– Jobban fel kellett volna készülnünk a történtekre, tekintve, hogy a múltban már volt példa hasonló incidensekre – írta a VRT flamand közszolgáltató a tárcavezetőt idézve.

A The Brussels Times beszámolójában Molenbeek jelenlegi szocialista polgármesterét, Catherine Moureaux-t is idézte. A politikus – aki hivatalosan tavaly december elsejével vette át a kerület vezetését – a zavargásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az idén év végén nagyobb biztonsági garanciák mellett ünnepelhessen a város, és erre javaslatot is fog tenni a hatóságoknál.

Mindez annak fényében érdekes, hogy megválasztása után Moureaux volt az, aki elutasította Jan Jambon biztonsági terveit, mondván, Molenbeekben nem több rendőrre, hanem több emberségre van szükség a radikalizáció megfékezéséhez.