Hírek Makó

Jó reggelt, Makó!

Nagyot lép előre a térség legelmaradottabb része, Luca lett a megye és Vásárhely első 2019-es babája, béremelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak, többmilliós Volkswagent foglaltak le Palotán – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!

A térség országgyűlési képviselője Pitvaroson tartott sajtótájékoztatóján beszélt a környező települések útfelújítási programjának részleteiről és a Déli vasútvonal felújításának tervéről, amellyel kapcsolatosan január végén tesznek javaslatot a kormány számára. Lázár János nemrégiben hosszú interjút adott a Makói Városi Televíziónak is, amelyben beszélt az ellenzéki tüntetésekről, és a Munka Törvénykönyvének módosításáról is

Január elsején, 3 óra 20 perckor a vásárhelyi kórházban született meg Békefi Luca. A kislány nagyon kíváncsi lehetett 2019-re, ugyanis a vártnál két héttel hamarabb érkezett.

Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Keszthelyi Vivien az első magyar női pilóta a Forma-3-ban – már januárban bemutatkozhat a kategóriában a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként.

Többmilliós Volkswagent foglaltak le Palotán – a gépkocsit a svéd hatóságok körözték.

Makó Város Önkormányzata egy közleményt juttatott el portálunkhoz a január 1-i és 5-i hulladékszállítással kapcsolatosan a tegnapi napon, amelyet ide kattintva olvashat el.

A mai napot pedig az Earth, Wind & Fire dalával indítjuk!