Kiemelt Makó Sport

Futással búcsúztathatjuk el az óévet

December utolsó napja sem telhet el program nélkül Makón: a hagyományokhoz híven Szilveszteri futással várják az érdeklődőket december 31-én a Hagymatikumnál.

A makói Szilveszteri futásnak régi hagyománya van a városban: az év utolsó napján több százan állnak a rajtvonalhoz, hogy az évet egy közös mozgással búcsúztassák el. Idén sem lesz másképpen, ugyanis december 31-én 10 órától rajtol el 2018 utolsó sporteseménye a Hagymatikum elöl. A Szilveszteri futás igazi családi programmá nőtte ki magát, illetve egyre több szálláshely is csatlakozik azzal, hogy ezt az eseményt is kínálják a vendégeik számára.

Czirbus Gábor alpolgármester hozzátette: az elmúlt években sok olyan családdal találkoztak, akik Makón töltötték a szilvesztert és csatlakoztak a futáshoz. Elmondta, ő is lelkes résztvevője a sporteseménynek, amelyen idén is részt vesz és lefutja a kétkörös távot – remélhetőleg a családjával. Kovács Gábor sportszervező elárulta, egy budapesti családi társaság már érdeklődött erről a programról, ugyanis tavaly is részt vettek rajta. Továbbá hosszú kihagyás után ismét lefutja a távot az olasz Paolo Puccinelli is, akinek makói kötődése is van felesége révén.

A Makói Hagymatikum Gyógyfürdő is társult az eseményhez: Lajtosné Papp Noémi, a Makói Gyógyfürdő Zrt. marketing csoportvezetője hangsúlyozta, a fürdő mindig szívesen csatlakozik olyan rendezvényekhez, amelyek kapcsolódnak a mozgáshoz vagy az egészséges életmódhoz. A gyógyfürdő munkatársai idén forró teával készülnek a futóknak. Akik pedig jegyet váltottak a szilveszteri programra, azok hajnalig bulizhatnak a Hagymatikumban.

Ahogy már megszokott, a regisztráció során mindenki kap egy tombolaszelvényt is, amellyel értékes nyereményeket lehet nyerni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.