Belföld Hírek Kiemelt hírek

Több mint 20 százalékkal nőhet az építőipar teljesítménye

Tavalyhoz képest több mint 20 százalékos bővüléssel 3 ezer milliárd forintra nőhet az építőipar éves teljesítménye – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. 

Koji László közölte, hogy az ÉVOSZ a forgalmi adó visszatérítését sürgeti azoknál a beruházásoknál, amelyeket a kedvezményes építőipari áfa nem érint. Az ágazat teljesítményének fenntartása érdekében szorgalmazta azt is, hogy az építőipari kisvállalkozások konzorciumokba szerveződve közösen pályázzanak. A legkisebb társaságok maguktól nem tudnak nőni és fejleszteni, összefogásukat ezért az államnak is támogatnia kell – tette hozzá.

Koji László szerint az idei, 16 milliárd forint pályázati támogatásból várhatóan 150-170 vállalkozás korszerűsítheti a technológiáját, és indíthat gépi beruházásokat.