Hírek Kiemelt hírek Külföld

Karácsonyi vásárok betontömbök között

Körülbelül húszperces sorban állás, többé-kevésbé alapos motozás és a táskák átkutatása – ez várja a franciaországi Elzász régiójának központjában, Strasbourgban a világ minden tájáról érkezett turisták tízezreit, akik egymást taposva igyekeznek bejutni a város látképét uraló Notre-Dame katedrális tövében elterülő adventi vásárra – írja a Magyar Idők.

A nagyfokú érdeklődés túlmutat a girlandba és égősorokba öltözött, fagerendákkal szegélyezett házak által teremtett adventi miliőn, 1570-ben ugyanis itt, a német határtól mindössze egy kőhajításnyira rendezték meg a világ egyik első, Franciaország máig legnépszerűbb karácsonyi vásárát.

Az idei meghitt hangulatát azonban némileg agyonnyomja a terrorfenyegetettség miatti elővigyázatosság, a piac ugyanis a megszokottnál is szigorúbb felügyelet alatt áll: a látogatók több tucat ellenőrző ponton léphetnek be az autóforgalom és a villamosközlekedés elől teljesen elzárt óvárosba, jócskán lelassítva ezzel a feltartóztatás miatt kissé ingerült tömeg mozgását.

– Ilyen tempóban sosem fogunk bejutni, mérgelődnek körülöttem többen a biztonsági ellenőrzésre várva, a veszteglést mégis mindenki tűri, hiszen tudjuk: saját biztonságunk érdekében történik mindez. A piactérre érve az is kiderül, hogy nem mindenki tekint borúlátóan a nagy sebességű teherautót is feltartóztatni képes betontömbökre, a kézműves szuveníreket árusító Francois például kifejezetten örül neki.

– 2000 szilveszterén csak egy hajszálon múlt, hogy az al-Kaida nem robbantotta fel az egész katedrálist. Én nem bánom, hogy több időbe telik a ki- és bejutás, de legalább egyben hazaérek a családomhoz.

Ottjártunk után azonban alig egy órával kiderült, hiába a rendkívül szigorú intézkedések: egy, a hatóságok által a nemzetbiztonságra potenciális veszélyt jelentő, radikális iszlamista csoportokkal kapcsolatban álló fegyveres férfi gond nélkül átjutott az ellenőrző pontokon, majd a tömegbe lőve megölt öt embert és egy tucatot megsebesített.

Az több mint egy héttel a terrortámadásnak minősített eset után sem derült ki, hogyan juthatott be a férfi a szigorúan őrzött óvárosba, hiszen a polgármesteri hivatal adatai szerint idén rekordösszeget, egymillió eurót költöttek a látogatók biztonságának garantálására. A történelmi központ vásárterében 160 biztonsági őr és körülbelül 300 rendőr igyekezett garantálni a jelenlévők biztonságát a civil ruhás rendőrök és a katonák mellett – egy percig sem engedve feledni, hogy a terrorfenyegetettség erősen jelen van az Európai Unió egyik nagyvárosában.

Az erődítményre emlékeztető látvány egyébként nem egyedi, a ­2016-os, 12 emberéletet követelő berlini karácsonyi vásáron történt teherautós merényletből okulva ugyanis Európa-szerte megsokszorozták a biztonsági intézkedéseket a nagy tömegeket vonzó piac­tereken.

A berlini támadás helyszíne egyébként egyfajta „etalonként” is szolgál a többi város számára, a német főváros városvezetése ugyanis 2,6 millió eurót fordított idén a három vonalból álló védelmi rendszer kiépítésére. A piactérhez vezető utakat ugyanis olyan acélszerkezettel zárták le, amely a német gyártó tájékoztatása szerint akár 18 tonnás, az akadálynak óránkénti 80 kilométeres sebességgel ütköző teherautókat is megállít. A második védelmi vonal építőeleme a Terrablock torlasz, a legbelső pedig cementalapra rögzített kerítéselemekből áll, amelybe helyenként kapukat is építettek, amelyeket az úgynevezett „pánikzár” révén gyorsan meg lehet nyitni, ha rendkívüli esemény miatt pánik törne ki a vásáron.

A városvezetés tehát mindenhol igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a helyiek számára egyébként jelentős bevételi forrásul szolgáló karácsonyi vásárok biztosításáért, a stras­bourgi lövöldözés után azonban felmerül a kérdés, hogy egy többezres tömeget vonzó rendezvényen meg lehet-e előzni a bajt, vagy a betontömbök és kordonok inkább csak az emberek biztonságérzetének megteremtésére szolgálnak.

A kelet-franciaországi kisvárosban mindenesetre újra megnyitották az adventi vásár kapuit, miközben az internetet ellepték az olyan cikkek, amelyek a karácsonyi piacok biztonságát firtatják. A legfontosabb tanács, úgy tűnik, az, hogy a turisták tájékozódjanak az adott ország biztonsági protokolljáról, mielőtt a karácsonyi vásárra sietnek, de aki biztosra akar menni, töltse le okostelefonjára a SAIP nevű applikációt, amely jelez, ha terrortámadás van a közelben.