Blog Kiemelt hírek

Leszek az angyalod!

Mindannyian vágyunk, hogy adhassunk. Talán jobban, mint hogy kapjunk.

Gyermeki izgalmat okozott a munkahelyemen az egyik kollégánk javaslata alapján egy angyalos feladat. Társasjátékként lett meghirdetve, de valójában egyéni akciók sokaságából állt össze az egész. Nem nagy valamire kell gondolni, kihúztuk egymás neveit és az alapötlet szerint, a kisorsolt kolléga körül kellett apostolkodni egész Adventben.

 Amire figyelni kellett, hogy ne az anyagiakon legyen a hangsúly, maradjon titkos a művelet, de mégis oly módon kellett végrehajtani, hogy az illető érezze a törődést. Szóval, mondhatnánk normál napi működés is lehetne mindez, annyi különbséggel, hogy fókuszáltan egy munkatársról szólt most a dolog. Nagy közösség lévén, ki közelebb, ki távolabb áll hozzám. Az ilyen feladványoknál pedig mindig számolni kell az égiek közreműködésével is. (Lehet, volt már tapasztalat, hogy pont azzal kell valamiért összekapcsolódnunk, akivel egyébként nemigen akarnánk.) Szóval, bennem is volt félsz, de most egy olyan embert húztam, akivel jó a kapcsolatom, és akinél be is indult a kreatív fantáziám. Tudtam, szereti a teát, a kávét, a csokit, ügyesen rajzol, és sokszor túlhajtja magát. Szóval adta magát a befizetett kávé, ami csak rá várt, a tea filter, a kabátzsebbe dugott csoki, az otthon termett alma, a rajzolt angyalos kép. És irodai dolgozóként a gépelt papír, a nyomtatott üzenet és bélyegző is. Ez utóbbiak azért voltak fontosak, mert akartam nyomokat hagyni, hogy ha elkezdi felgöngyölíteni a szálakat, akkor a jelek hozzám vezessenek. Szerintem egyértelmű volt, hogy én leszek a megfejtés, utóbb kiderült, nem számoltam egy kolléganő kedves megjegyzésével, ami félrevitte az emberem gondolkodását (aki amúgy pasi, és ennél konkrétabb jelzésekre vágyott). Szóval, elég viccesre sikerült, amikor kiderült ki kinek és hogyan. (Én nem jöttem rá csak a közös leleplezéskor, hogy nekem ki volt az angyalom. Édes volt, szó szerint, rengeteg édességet adott titokban – szóval jól ismert, de mégsem rá gondoltam.)

És… most néhány tanulság: játszani minden életkorban lehet. A játékról néha kiderülhet, hogy nem is az. Sokkal több. Ami szívből jön, az megsokszorozza a tett erejét.  Néha a kis dolgok a legnagyobbak. Jót tenni, tényleg nagyon jó. És nem kell, hogy felfedjük magunkat egy szép cselekedettel. Elég, ha mi tudjuk. Ha meg egyszer meg majd „csak úgy” kapunk, akkor érteni fogjuk, miért. De ha nem, akkor is melegíti a szívünket. Mindannyian vágyunk arra, hogy adhassunk. És szeretünk gyerekké válni, amihez nem kellenek nagy dolgok. Amikor meg rájövünk arra is, hogy a másik is ugyanazt a játékot játssza, akkor észrevétlenül erősebb és szebb lesz minden köztünk.

A sok ideges nap, rohanós készülődés mellett csak néhány gesztust, apró figyelmességet adtunk másnak.

De ez nem igaz, mert volt mögötte rágondolás, ima, mosoly, izgalom és sok-sok szeretet.

Szent karácsony, így találj ránk. Mindenkire.