Lázár János és családja gyújtotta meg a negyedik adventi gyertyát

Több százan látogattak ki vasárnap este a Makovecz térre a karácsonyi vásárba, és a negyedik adventi gyertya meggyújtására. Karácsonyi dallamokkal szórakoztatta a téren összegyűlt tömeget a Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar, és felléptek az Írisz Táncklub tanulói is. A gyertyagyújtáson részt vett a térség országgyűlési képviselője is, Lázár János  röviden megköszönte a meghívást, és áldott […]

Minden második ember adakozott az idén egy felmérés szerint

Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a UPC Direct reprezentatív karácsonyi felmérése szerint a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán. A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni. A válaszadók közel 70 százaléka […]

Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz

Idén decemberben már mintegy félezer ilyen esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak – mondta Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap. A szakember azt tanácsolta: a karácsonyfát minden hőforrástól legalább másfél méteres távolságra állítsuk fel, csak megfelelő műszaki állapotú fényfüzért használjunk, és ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, áramtalanítsuk. A […]

Körözött autókat foglaltak le a megyében

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött járműveket foglaltak le Röszkén és Csanádpalotán. A rendőrök 2018. december 21-én 12 óra 45 perckor Röszke közelében, egy benzinkút parkolójában ellenőriztek egy Mercedes személyautót. Egy román állampolgárságú férfi egy nappal később, 8 óra 15 perckor egy Opel vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. A magyar rendőrök mindkét, […]

Farkas Éva Erzsébet reméli, hogy kevés lesz a választásokig a politikai csatározás

Adventi interjút osztott meg Facebook-oldalán Makó polgármestere. Sikertörténetnek látja a hamarosan véget érő évet, de az egész ciklust is Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere. Úgy gondolja, a város jövőjének kulcsa az egyediség, a fejlődés záloga pedig a béke. A politika addig érdekli, amíg értékek kifejezését és nem a szembenállást képviseli. Arról viszont még nem nyilatkozik: […]

Ennyit az ellenzékről – a szoci alelnök kimaxolta a taplóságot

Avagy pontosan itt tart a magyar viccellenzék: szellemi színvonala az ordenáré trágárság, amit öncélú erőszakkal, ötlettelen és tehetetlen tehetségtelenséggel kombinál újra és újra – írja a Blogstar. Orbán Viktor, menj a büdös picsába, és vidd magaddal a haverjaidat is!” – ez Komjáthi Imre, az MSZP alelnökének büdös szájú karácsonyi üzenete, mellyel leginkább saját magának és ezerszer […]

Torlódás alakult ki a Csongrád megyei autópálya-határátkelőhelyek kilépő oldalán

Torlódás alakult ki a Csongrád megyei autópálya-határátkelőhelyek kilépő oldalán, vasárnap reggel a várakozási idő Röszkén és Csanádpalotán is elérte a három órát – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Huber Krisztián elmondta, a személyautóval utazóknak célszerű másik határátkelőt választani. Szerbia felé a naponta 7 és 19 óra között igénybe vehető tiszaszigeti, ásotthalomi, bácsalmási és […]

Varga: az ellenzék be akarja csapni az embereket

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az ellenzék be akarja csapni az embereket, szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló törvényt. A miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kiemelte: senki nem kezdeményezett olyasmit, ami szembemenne az uniós irányelvekkel, gyakorlattal; ez igaz a túlórakeret és a túlórarendszerek módosítására is. A magyar gyakorlat lehetővé teszi azt is, […]

Orbán: Európa csak akkor lehet sikeres, ha európai marad

Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában. Az oe24.at oldalon vasárnap megjelent interjúban Orbán Viktor a jövő évi EP-választásokról azt mondta: az európai nemzetek most először szavaznak közösen egy közös témáról. Az egész kontinenst érintő téma a migráció. A választási kampányban mindenhol […]

Orvosi rendelő lett Csanádalberti karácsonyi ajándéka

A Falukarácsonnyal egybekötve adták át a felújított orvosi rendelőt és községházát a településen. A 80 milliós beruházás kapcsán Lázár János azt mondta, elsősorban a csanádalbertieknek jár az elismerés, mert képesek voltak összefogni a közös ügyért. Komoly fejlesztéssel zárja az évet Csanádalberti, az itt élőknek régi vágya volt az orvosi rendelő felújítása, ahogyan ez nagyon ráfért […]

Jó reggelt, Makó!

Falukarácsony volt Apátfalván, gálázott a Forgatós Táncegyüttes, kétszáz családot ajándékozott meg a makói önkormányzat és a munkáltatónak sem érdeke a vég nélküli túlóráztatás – tegnap ezekről is olvashattak nálunk! Változik a helyi és helyközi buszok menetrendje az ünnepek alatt: érdemes tájékozódni indulás előtt. Hatalmas a forgalom a határátkelőknél: Röszkénél tegnap háromórás várakozás is volt. Évet zárt a ménesbirtok: Lázár János köszönetet mondott az elvégzett munkáért is. A munkáltatónak sem érdeke a vég […]

Leszek az angyalod!

Mindannyian vágyunk, hogy adhassunk. Talán jobban, mint hogy kapjunk. Gyermeki izgalmat okozott a munkahelyemen az egyik kollégánk javaslata alapján egy angyalos feladat. Társasjátékként lett meghirdetve, de valójában egyéni akciók sokaságából állt össze az egész. Nem nagy valamire kell gondolni, kihúztuk egymás neveit és az alapötlet szerint, a kisorsolt kolléga körül kellett apostolkodni egész Adventben.  Amire […]