Az önkormányzat számára a család a legfontosabb érték
Az elmúlt években növekedett a gyermekvállalási kedv Makón: míg 2016-ban 205, 2018-ban már 223 babát köszönthetett az önkormányzat. Hétfő délelőtt 112 családnak adták át a 100 ezer forint értékű bébikötvényt. Az átadó kapcsán Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester is megosztotta gondolatait közösségi oldalán. – Az adventi időszakban 122 újszülöttet és azok büszke szüleit köszöntöttük képviselőtársaimmal, mely során minden csöppséget bébikötvénnyel ajándékoztunk meg. Városunkban a hagyomány már 15…
Hat illegális migránst fogtak Csanádpalotánál
Egy tehergépkocsi ellenőrzése során hat határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. A cseh honosságú kamiont 2018. december 18-án 9 óra 35 perckor közösen ellenőrizték a magyar és román rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Ennek során a jármű rakterében hat embert találtak megbújva. A csoport tagjai iráni és szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták…
Hét jel, hogy előre megtervezett volt a tüntetéssorozat
Az ellenzéki média és politikusaik napok óta azt kommunikálják, hogy spontán módon vonultak az utcára az emberek. Ahogy a szerdai, első megmozdulás óta teltek-múltak a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy szó sincs erről. Az Origo hét egyértelmű pontot hoz arra, hogy előre megtervezett volt az egész ellenzéki tüntetéssorozat. Szerda óta többször is utcára vonultak az ellenzéki szimpatizánsok, amit a baloldali politikusok és a hozzájuk köthető médiumok úgy állítottak be, hogy mindez teljesen…
Ajándékok és tombola is volt a diabéteszesek karácsonyán
Idén is közösen ünnepeltek a Makói Diabéteszesek Egyesületének tagjai: a 45 főből álló társaság kedd délután jó kedvvel hangolódott a karácsonyra. A huszonnyolc éve alapított egyesület a Civil Szervezetek Házában tartotta hagyományos karácsonyi programját, ahol egyébként minden hónap utolsó péntekjén szoktak találkozni. A klub életében fontos szereplő dr. Kádár Csilla belgyógyász is, aki rendszeresen tart számukra előadást, de természetesen a karácsonyi programot sem hagyta ki. – Kedveskedünk karácsony alkalmából a…
Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra
Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait. A karácsonyhoz köthető költéseket vizsgáló, 500 fős mintát feldolgozó reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 74 százaléka előre átgondolja, kinek, milyen értékben vesz ajándékot, ennek ellenére minden második válaszadó a tervezetten felül költekezik.  A felmérés szerint a tavalyinál mintegy 4…
Szén-monoxid-szivárgás történt Csanádalbertin
A mentők két embert kórházba szállítottak. Szén-monoxid-szivárgás miatt riasztották a tótkomlósi önkormányzati tűzoltókat Csanádalberti község Fő útjának egyik családi házába. A raj kimutatta a mérgező gáz jelenlétét a lakásban, ezért értesítette a gázszolgáltató szakembereit, akik megtiltották a meghibásodott fűtőkészülék használatát. A mentők két embernél állapítottak meg szén-monoxid-mérgezés gyanúját, ezért őket kórházba szállították. Forrás: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság | Borítóképünk illusztráció.
Karácsonyt ünnepelt a nők klubja is
Mintegy 80 tagot számlál az egyesület, amelynél hagyomány, hogy kaláccsal és forralt borral ünnepelnek karácsony előtt. Most a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvodadiákjai készültek nekik műsorral. – Egy hónapban egyszer találkozunk, de ilyenkor is igyekszik mindenki úgy alakítani a munkát, hogy eljusson ide is – tudtuk meg a Makói Nők Klubja Egyesület elnökétől a karácsonyi ünnepségük előtt. Baranyi Béláné elmondta, a hagyományaik szerint kaláccsal és forralt borral ünnepelnek ilyenkor,…
Egyesítettek két szegedi büntetőügyet
Egyesített eljárásban vizsgál tovább két szegedi büntetőügyet a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya, a hatóság vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt folytat nyomozást – értesült a Magyar Idők. Az ügyekben Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatója tett korábban feljelentést. A jogász először 2017. július 14-én azért tett feljelentést, mert azt tapasztalta: a szegedi rendőrkapitányság több helyi…
Számítógépet is kaptak az idős otthon lakói karácsonyra
A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Csongrád Megyei Kormányhivatal két számítógépet vitt a Csongrád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonába. A lakók a munkatársakkal és diákokkal közösen ünnepelték a karácsonyt. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola diákjainak műsorával kezdődött a karácsonyi ünnepség Csongrád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonában, amelyen énekeltek és verset mondtak lakók és dolgozók is. Az önkormányzat nevében az időseket Toldi János képviselő köszöntötte. Az intézmény…
MNB: a jövő nyártól, akár hétvégén is utalhatják a fizetést a cégek
A jövő nyáron induló  gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra – mondta a Magyar Nemzeti Bankpénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában. Bartha Lajos elmondta, az azonnali utalás magánszemélyek esetében 10 millió forint alatti összegeknél a nap 24 órájában és…
Jó reggelt, Makó!
Egyre több baba születik Makón, évet zárt a harmincéves Makó Budo Klub, 1104 fő kap tüzelőanyag támogatást a városban, nagyot nő jövőre is a minimálbér – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! Az elmúlt években növekedett a gyermekvállalási kedv Makón: míg 2016-ban 205, 2018-ban már 223 babát köszönthetett az önkormányzat. Hétfő délelőtt 112 családnak adta át a 100 ezer forint értékű bébikötvényeket a makói képviselő-testület a Sportcsarnokban. A hagyományokhoz híven idén…
30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját
A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint. Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július1-jével vezette be a…
Kovács Zoltán: a magyar parlamentet a magyar emberek irányítják
A magyar parlamentet a magyar emberek irányítják – közölte Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a CNN amerikai hírtelevíziónak adott hétfő esti interjújában. Az államtitkár kifejtette, hogy a magyar parlament hozza a döntéseket, a törvényhozásban a Fidesznek alkotmányosan szerzett kétharmada van, amiről a magyar emberek döntöttek az idei választáson.Kovács Zoltán az utóbbi napok ellenzéki tüntetéseiről szóló kérdésekre válaszolva leszögezte: az ellenzék nem képviseli a magyarok…