Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva lépett be az MTVA épületébe vasárnap este több ellenzéki politikus, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta, információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta: “be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mertél őben akarják elmondani nyilatkozatukat”.

Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: “az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyómunkát”. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat: az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba, sem a szerkesztőségekbe.

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták “megzsarolni” az MTVA-t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd “bejön” az utcáról több ezer dühös ember.


Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották – olvasható a közleményben. A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában.Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba – írták.

Reggel a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcsőkorlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből – írták.

“A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban” – fogalmazott közleményében az MTVA, hozzátéve: “folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt”.

A Facebookon közben elkezdett terjedni az ellenzéki képviselők tevékenységével kapcsolatos törvényrészlet, amelyről az élő közvetítésekben természetesen nem esik szó.

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98.§ (4) bekezdése:

“A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő – a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon – jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.

Btk. 459.§ (1) bek. 11.b) pont: “E törvényalkalmazásában hivatalos személy az országgyűlési képviselő.”
Btk. 310.§ [Hivatalos személy elleni erőszak]
“(1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt 
a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Borítókép: Index, Forrás: MTI/Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest