A harmadik gyertya is meggyújtásra került a makói adventi koszorún
A hit és remény gyertyái után meggyújtásra került a harmadik, világosságra emlékeztető gyertya a Makovecz téri adventi koszorún. Az estet a Kálvin Téri Református Általános Iskola Felnőtt- és Gyermekkórusa nyitotta meg, amelyet Varga Noémi vezényelt, szintetizátoron kísérte Rakonczás Pál, furulyán Krátky Beáta játszott. Ezt követően Asztalosné Gazsy Veronika osztotta meg gondolatait. A Makói Nagycsaládosok Egyesületének tagja beszédében szólt a rohanó időről, a gyermekeiről és a közelgő ünnepről, illetve az együtt…
Közelebb hozza egymáshoz a szülőket és a gyerekeket a Városi Gyermekkarácsony
Ahogyan minden évben, idén is programokkal várta a legkisebbeket a Hagymaház a Városi Gyermekkarácsonyon, ahol Polyák Lilla hozta még közelebb az ünnepi hangulatot. – Minden évben adventkor megtelik a Hagymaház gyermekekkel, szülőkkel. Örülünk ennek, mert összekovácsolja őket; egy kellemes délután, egy ráhangolódás ez, ilyenkor közösen átéljük az ünnepeket, a várakozás időszakát – hangsúlyozta Dancsó-Balogh Ágnes. A Hagymaház művelődésszervezője portálunknak elmondta: a délutánon kézműves foglalkozással is készültek, ahol a gyerekek álarcot,…
Nemzetiségi napot tartottak Apátfalván
Nemzetiségi nappal egybekötött karácsonyi rendezvénnyel készült az Apátfalvi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Ünnepi műsort adtak elő a helyi óvodások, illetve a Tanoda tanulói. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy az Apátfalvi Cigány Nemzetségi Önkormányzat a Magyar Kormány és az önkormányzat támogatásával megrendezi a nemzetiségi napot. Vasárnap délután nemcsak ezt, hanem a karácsonyt is megünnepelték a könyvtárban. Károlyi Sándor, a helyi CNÖ elnöke elmondta: az ünnepi műsorral készültek az óvodások és a…
Évet zárt a Marosmenti Vállalkozók Szövetsége is
Az estről Farkas Éva Erzsébet is tett fel képeket a közösségi oldalára. A polgármester kiemelte: összefogás és együttműködés nélkül nem valósulhatnak meg az elképzelések. – A Marosmenti Vállalkozók Szövetsége meghívására, az idén megnyílt “Kaszinó” kiállító- és bemutatóteremben zártuk az évet, és egyben a Makó Város Önkormányzata által meghirdetett Vállalkozók Évét. – írja Farkas Éva Erzsébet Facebook-oldalán. Az est keretében köszöntötték a Makói József Attila Gimnázium tanulóit is, akik a „110…
Korábban érkeznek a decemberi családtámogatások
A gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb jövő csütörtökig megkapják a decemberi családi pótlékot, gyermeknevelési támogatást és gyermekgondozást segítő ellátást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel. A posta a jövő hét elején kézbesíti az ellátásokat, a bankszámlákra is ezekben a napokban érkeznek meg az összegek. Ha a jogosult a kézbesítéskor nincs otthon, az értesítőből tudhatja meg, hol és mikor juthat hozzá…
Működik a makói modell: Farkas Éva Erzsébet és Lázár János munkájával is elégedettek a lakosok
Jó irányba mennek a dolgok a városban és a választókerületben is a makóiak szerint – derül ki egy friss felmérésből. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása alapján a településen élők háromnegyede elégedett Lázár János országgyűlési képviselő munkájával, és Farkas Éva Erzsébet fideszes polgármester is toronymagasan nyerne egy mostani választáson. A Nézőpont Intézet a Jobb Makóért Egyesület megbízásából végzett egy telefonos közvélemény-kutatást a településen. A felmérést november végén tartották, és 500 főt kérdeztek…
Egy valódi rendőr valódi levele
A sok kamuoldalon megosztott, állítólagos rendőr ezer sebből vérző kamulevele után következzen egy valódi rendőr valódi véleménye a fővárosban zajló tüntetésekről – amelyről a Mandíner számolt be. Egy valódi rendőr valódi levele: Folyamatosan terjed rólunk a hazugság a különböző kamu oldalakon, meg egyes pártpolitikai lobbik csoportjaiban, posztjaikban. Pedig a valóság teljesen másképp néz ki. Különböző kamuoldalak azt terjesztik, hogy minden eszköz megengedett nekünk és be is vetünk mindent a „békés…
Nagy sikerrel vendégszerepelt a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Franciaországban
Nagy sikerrel vendégszerepelt Franciaországban Vashegyi György karmester vezetésével a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar: kedden Versailles-ban, a Királyi Kápolnában, szerdán pedig Párizsban, a Szent Rókus-templomban – tájékozatta az MTI-t Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. A közönség mindkét este hosszú tapssal jutalmazta az együtteseket. A koncertek műsorán Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumának 1-3-5-6. kantátái szerepeltek. Csütörtökön a Párizsi Magyar Intézet vendégei voltak az együttesek, ahol…
A Honvéd projektről egyeztetett a polgármester
Pedagógusokkal és szociális munkásokkal értékelték az elvégzett munkát, és a következő feladatokat – számolt be róla Farkas Éva Erzsébet a közösségi oldalán. – Számot vetettünk a tehetséggondozó foglalkozások, valamint a szociális munka eredményeiről, illetve a Kaláka és az Otthon lenni otthon projektelemek előrehaladásáról. Köszönet a művészeti pedagógusoknak, a szociális munkásoknak, a projekt valamennyi résztvevőjének az aktív, fáradhatatlan munkát, melyet a városrészben élőkért tesznek! – írja Facebook-oldalán Makó polgármestere a szakemberekkel…
Mit tartalmaz a Soros 2.0?
Bajnai Gordon volt miniszterelnök mutatta be Magyarországon azt a dokumentumot, amelynek célja, hogy fenntartsa és felgyorsítsa a migrációt. A dokumentum még az önkormányzatokat is arra buzdítaná, hogy az adott nemzetállam jogrendszerén átlépve tekintse semmisnek egy ország alkotmányát – írja a Hirado.hu. Mint kiderült, a dokumentumot a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány, az egyik német alapítvány és néhány, hazánkban kevésbé ismert nemzetközi szervezet készítette még tavaly novemberben a brüsszeli…
Újra napirenden a kvótajavaslat
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint újra napirenden van a kvótajavaslat, és a jelenlegi európai parlamenti többség a jövő évi EP-választásig minden olyan döntést meg akar hozni, amely hosszú távon biztosítaná a migránsok “beözönlését” – számol be róla az Origo. Bakondi György szombaton az M1 aktuális csatornán ezek között az intézkedések között említette – az illegális bevándorlás legálissá tételét, – a szétosztási mechanizmust, – a bevándorlási hivatalok egységes, –…
Hamis volt a forgalmi és a rendszám is
Hamis okmánya és hatósági jelzése volt, annak az autónak, amit a kiszombori rendőrök ellenőriztek. A román sofőr ellen büntetőeljárás indult. A Kiszombori Határátkelőhelyen szolgálatot teljesítőrendőrök 2018. december 14-én 12 óra 30 perckor ellenőriztek egy román állampolgárságú nőt, aki egy holland honosságú Volkswagen típusú autóval akarta elhagyni az országot. Az útlevélkezelők az ellenőrzés során megállapították,hogy a jármű forgalmi engedélye hamis, és az autó nem holland, hanem belga honosságú, így a rendszáma…
“Szánkós forradalom”
Ahogy mondani szokták, az ember gyakran kínjában nevet. Például akkor, amikor a Soros-hálózat “forradalmárai” – amikor éppen nem gyújtogattak, vagy nem rendőröket dobáltak meg – ellopták az ország karácsonyfája alól a szánkókat, amiket a nehéz helyzetű gyerekek kaptak volna meg. Ha a vandál politikai aktivisták nem lopják el – írja az Origo.
Évet zárt a makói KirályTeam
A Glorius Vigadóban nagyszabású esttel búcsúztatta el a 2018-as, sikerekben gazdag évet a Continental Makói KirályTeam Kick-box Akadémia. Meglepetés videók és díjosztások tarkították az estet. Az elmúlt 12 hónap versenyekkel és izgalmakkal teli volt a Continental Makói Királyteam Kick-box Akadémia számára. Számos hazai versenyen vettek részt, két új korcsoportot tudtak indítani és világbajnoki címet is üdvözölhettek. Király István, a Magyar Kick-box Szövetség alelnöke, az Európai Kick-box Szövetség első számú elnöke…
Másként is lehetne…
Nagyon elveszettek tudunk most lenni. De nem mindegy, hogyan talál ránk karácsony. És most nem arról van szó, hogy sikerül-e az égősort nekünk is az ablakba tenni vagy milyen öltözetben állunk majd a fa mellé. Ezeket és az ugyanebbe a kategóriába tartozó hasonló kérdéseket már elengedtem abban az értelemben, hogy a „jó lenne, de nem fontos” polcra tettem. Sokkal inkább izgat az a lelkiállapot, amiben magamat és sokakat látok ebben…
Jó reggelt, Makó!
Hat nemzetiség kántált a Kolinda esten, karmesterként is bizonyított a képviselő a roma önkormányzat karácsonyi rendezvényén, jubileumi akadályverseny volt a SZIGNUM-ban – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban! A Korona Szálló egyik irodájából indult útjára, ma már a szálló díszterme is kicsinek bizonyul a Kolinda esthez: szombat délután a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat nemzetiségi nappal egybekötött kolindát tartott. Mintegy százhetvenen vettek részt szombat este a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett…