Hírek Kiemelt Makó

Eredményes évet zár a Hagymás Makó Nyugdíjas Klub

Megkezdték a karácsonyi ünnepségek sorát a makói nyugdíjasklubok is, Toldi János szerint bár fontosak a nagy karácsonyi városi rendezvények is, az igazán családias hangulat ezeknél a kis közösségeknél van.

Reggel öt órakor látott hozzá Csirik Erzsébet és a nyugdíjasklub két tagja a bejgli elkészítéséhez, amely délután a karácsonyi ünnepség asztalaira került. A klubvezetőtől megtudtuk, 45 aktív tagjuk van, akik szeretik a zenés összejöveteleket és a kisebb kirándulásokat a környező településekre.

Legutóbb például Gyulán voltak, de nemrég jártak Mórahalmon és Szegeden is, ráadásul összesen 17 másik nyugdíjasklubbal tartják a kapcsolatot.

– Az évben most találkozunk utoljára, ilyenkor megköszönöm a tagoknak az egész éves munkájukat, tavaly már úgy döntöttünk, hogy nem rendelünk ebédet, hanem én magam főztem meg otthon a töltött káposztát, de idén nekem is nagyon sok feladatom volt, így két klubtaggal közösen a bejglit csináltuk meg, a töltött káposztát pedig rendeltük. – mondta el portálunknak a karácsonyi ünnepségükről Csirik Erzsébet.

A rendezvényen részt vett Toldi János önkormányzati képviselő is, aki elmondta, karácsony előtt sok nagyobb városi rendezvény is van, ám ő azért szereti kimondottan a nyugdíjasklubokét, mert itt igazán családias a hangulat.

– Tiszteljük azt az idősebb generációt, akik megvalósították azt, amiben a város és az ország él. – mondta el az önkormányzati képviselő arról, miért fontos az önkormányzat számára, hogy támogassa az időseket. Toldi János a Hagymás Makó Nyugdíjas Klub vezetőjének egy külön ajándékcsomagot is vitt, Csirik Erzsébet ugyanis most ünnepelte 66. születésnapját.

navigate_before
navigate_next

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.