Brüsszel utcáit rója a Verhofstadtot az igazsággal szembesítő plakát
Miközben Guy Verhofstadt szerint szükség van a bevándorlásra, több százan vesztették életüket terrortámadásokban. – számol be róla a Magyar Idők. A lap korábban már említést tett róla, hogy a magyar kormány, válaszul Guy Verhofstadt Orbán Viktort lejáratni kívánó plakátkampányára, egy olyan kisteherautót fog elindítani, amelyen egy óriásplakát szerepel azzal az angol felirattal, hogy „Százak haltak meg terrortámadásokban 2015 óta, de Guy Verhofstadt azt mondja: ”nincs bevándorlási válság„ (2018.04.07.). Ez ostobaság!”…
Már 773 ezren vettek részt a családok védelméről szóló nemzeti konzultációban
Már 773 ezren töltötték ki a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának.  Az államtitkár szerint a nagy részvételi hajlandóság is azt mutatja, hogy  mindennapi életünket, jövőnket meghatározó kérdésről van szó, amely felette áll a pártpolitikai küzdelmeknek. Dömötör Csaba hozzátette: az ellenzék részéről sajnos nem kaptak érdemi javaslatokat, ehelyett a konzultációt magát támadták. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy…
DK: Még az idén kapják meg a fűtőanyag-támogatást a makóiak
Makón a határidőig 1104 háztartás igényelt a gázártámogatást helyettesítő fűtőanyag támogatást összesen 13 millió 480 ezer forint értékben. A kormányrendelet a támogatások természetbeni lebonyolításával az önkormányzatokat bízta meg, de a támogatási összeg kifizetésére jövő év végét jelölte meg – írja Demokratikus Koalíció a portálunkhoz eljuttatott közleményében. Ezzel a párt szerint bizonytalanná vált, hogy az igénylők még ebben a fűtési szezonban hozzájuthatnak ahhoz a támogatáshoz, amit a gázzal és távhővel fűtők…
Több milliárdból fejlesztik a mezőhegyesi Ménesbirtokot
Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa sajtótájékoztató keretén belül értékelte a ménesbirtok idei évét, személyi változásait és ismertette a jövő évi terveket is. Új tagokkal bővült a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatósága: november 28-tól Czakó Borbála és Lázár Vilmos csatlakozott Pap István Tibor elnökhöz, Ádám Jánoshoz, Rákay Philiphez, Jankovich Bélához, Klopp Bélához, Szabadhegy Kristófhoz és Kerezsi Miklóshoz. A felügyelőbizottságban is változások történtek: Jármy Miklós elnök, Csányi Attila, Kapronczai István,…
Hét felnőtt migráns erőszakolt meg egy 10 éves finn kislányt
A finn rendőrség jelenleg is nyomozást folytat egy súlyos szexuális támadás ügyében, melyet többen követtek el egy kiskorú finn lánnyal szemben. Eddig hét külföldi férfit vettek őrizetbe, de a rendőrség szerint nem kizárt, hogy többen voltak – írja az Origo.  Több finn forrásra is hivatkozva írja a Voice of Europe, hogy egy tízéves kislány megerőszakolásával gyanúsítanak külföldi férfiakat. A Finnország közép-nyugati részén található Oulu városában történt esettel kapcsolatban még több elkövető…
Életet menthetnek a füstérzékelők
A „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” országos program részeként Csongrád megyében 40 füstérzékelőt szerelnek fel; Makón és a környező tanyavilágban összesen öt készülék kerül átadásra, a katasztrófavédelem jóvoltából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével. – A projekt keretében az országban több helyen osztanak a rászorulók részére jelzőberendezéseket, Csongrád megyében 40 darabot osztottak szét, ebből Makóra öt darab került – fogalmazott Kómár Mátyás – Az első három darab Makón került felszerelése, kettő pedig a Rákos-Bogárzói…
Makó belvárosából lopott
Több tő virágot kiszedett, két falra szerelt táblát pedig ellopott Makó belvárosából egy helybeli férfi. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát a feltételezett elkövetővel szemben. A 35 éves férfi 2018. augusztus 29-én éjszaka a város egyik parkjából több virágot, valamint az öntőzőcsövet kiszedte, majd egy épület faláról egy dísztáblát elvitt. Csaknem két hónappal később egy plasztiktáblát is ellopott. A feltételezett elkövetőt a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerte…
A szakemberhiány Kisteleken is gondot okoz
Az EFOP-1.6.3-17-2017-0003. kódszámú „Csongrád Megyei Felzárkózási és Esélyegyenlőségi Program” keretében Kisteleken, 2018. október 31-én ülésezett a tanyasi lakosság felzárkózását segítő munkacsoport. A beszámolókból kiderült, a legnagyobb gondot a szakember- és eszközhiány okozza. Dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke ismertette a projekt célját, az elmúlt időszak eseményeit, helyszíneket. A munkacsoport megfelelő ütemben végzi a munkáját. A kihelyezett ülések célja, hogy megismerjék a helyi viszonyokat, esélyegyenlőségi programokat, a felzárkózást elősegítő…
14 éve árulta el a baloldal a határon túli magyarokat
Tizennégy évvel ezelőtt, 2004. december 5-én két kérdésben is népszavazást tartottak Magyarországon. A kérdések leegyszerűsitve arról szóltak, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények maradjanak-e állami, önkormányzati tulajdonban vagy a privatizáció sorsára jusson ez a szektor is, valamint, hogy a határon túli nemzettársaink egyszerűbb eljárással megkaphatják-e a magyar állampolgárságot – írja az Origo. A relatíve rövid kampány nagyon intenzív volt: ekkor vezette Gyurcsány Ferenc az első hazugságkampányát, melynek plakátarcaként ekkor ismerhette meg…
Mintegy háromezer település kaphat támogatást a Magyar falu program keretében
Mintegy háromezer település részesülhet támogatásban jövőre a Magyar falu program keretében, amelyre 2019-ben a kormány 150 milliárd forintot fordít – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán. Gyopáros Alpár kiemelte, ez nem egyéves program, hosszú távon több területet is szeretnének fejleszteni. A konstrukció alapját vissza nem térítendő támogatások jelentik, a településeknek nem kell önerőt vállalniuk, és a szegényebb települések előnyt élveznek – ismertette. Tudatta, 2019-re…
Rekordszámú kategóriában esélyesek Oscar-díjra a magyarok
Az Oscar-díjakért folyó versenyben idén rekordszámú kategóriában van magyar esélyes: Nemes Jeles László Napszállta, Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő, Kovács István Ostrom, valamint Andrasev Nadja A nyalintás nesze és Bucsi Réka Solar Walk című alkotása. A Napszállta a legjobb idegennyelvű film kategóriában versenyez. Az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének új filmjét Amerikában az Oscar- és Golden Globe díjakért folyó verseny élvonalbeli játékosaként számon tartott Sony Pictures Classics forgalmazza – közölte…
Hova tűnt… Zeitler Hill?
„Lassú az autó, szép lassú, gépészkedik egy kicsit, de hát bírja ez az autó kérem tisztelettel, ki kell még bírnia.” Zeitler Ádám a Jobbik új választókerületi elnöke a Csongrád Megyei Önkormányzatban kirobbant Kiss Attila-botrány után teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, még a testületi ülésekre se megy be. Két héttel ezelőtt írtuk meg, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés megszűntetheti Kiss Attilának, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselő-jelöltjének megbízatását összeférhetetlenség miatt. Ez nem…
Királyhegyesiek szerepeltek a TV2 műsorában
A királyhegyesiek ismerős arcokkal találkozhattak a TV képernyőjén keresztül nemrégiben: Halászné Haiser Mária és családja a TV2-n futó „Mit tenne a gyereked?” című vetélkedőben szerepeltek. A család élvezte a forgatást és a műsort is. Nagy élménnyel zárta Halászné Haiser Mária és családja, Gábor és Bella a „Mit tenne a gyereked?” című vetélkedőjét. Az édesanya elárulta, ő figyelt fel a műsor felhívására, amelyet megmutatott kislányának, aki nagy lelkesedéssel igent mondott. Miután…
A makói sportélet kiemelkedő résztvevőit díjazzák csütörtökön
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Sportkarácsony, amely során hat kategóriában díjazzák a sportolókat, csapatokat, edzőket, illetve az év sporteseményét is kihirdetik. – Szeretnénk elismerni a makói sportolók teljesítményét, úgy ahogy tettük az előző években is. Nemcsak a sportolókat várjuk sok szeretettel, hanem minden kedves érdeklődőt – mondta el portálunknak Czirbus Gábor alpolgármester – a díjátadók mellett nagyon neves vendégek is érkeznek ezen a délutánon: elég, ha csak a műsorvezető személyét…
Sátrat kapott a 33 méteres medence
Idén első alkalommal emeltek sátrat a harminchármas medence fölé a fürdőben. Ez nagy segítség mind az oktatási intézmények, mind a Makói Úszó Klub Sportegyesület számára, ugyanis így nem csak a Tanuszodában tudnak órát tartani. A téli szezonban is lehet úszni a kinti, 33 méteres medencében a Hagymatikum Gyógyfürdő udvarán: idén első alkalommal húztak sátrat a medence fölé, így aki az alacsonyabb hőmérsékletű vízben szeretne tempózni, megteheti. Kiss Tibor, a Makói Úszó…
Meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását
Harminc nappal meghosszabbított Czeglédy Csaba letartóztatását a bíróság – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. Szanka Ferenc elmondta: a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint megállapította, hogy Czeglédy Csaba többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást. A csoportvezető ügyész közölte, a gyanúsítottal és társaival szemben a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek. Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen…
Újabb feljelentés Márki-Zay Péter ellen
A harmadik rágalmazási per indulhat rövid időn belül Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi független, de a teljes ellenzék támogatásával győztes polgármester ellen. Szabó Bálint már másodszor fordult bírósághoz Márki-Zay – véleménye szerint törvénysértő – kijelentései miatt. – írja a Magyar Idők. Aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentést tett tegnap Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester…
Jó reggelt, Makó!
Pakson szerepelt a MR Power Sportegyesület, pályázati forrásból újítják fel a JUGYU-t, Makó 24 milliárd forint támogatást kaphat a jövőben és skót alapítványtól kapott eszközöket a makói és a vásárhelyi kórház – tegnap ezekről is olvashattak! Illegális migránsokat fogtak el Makón: a Csongrád megyei rendőrök három illegális bevándorlót állítottak elő. Egyre népszerűbb a labdarúgás a lányok körében: a Keri Kupán négy csapat képviselte magát a sportágban. Két új versenyző mutatkozott be…