Hírek színes

Nemzetközi vetélkedőn szerzett első helyet a JAG csapata

A XVIII. “Mit tudsz Torontál vármegyéről?” elnevezésű nemzetközi vetélkedőn a Makói József Attila Gimnázium két csapata is részt vett, amelyen a “Kárpát-medence harcosai” szerezték meg az első helyet, a “Piros pulcsik” csapat tagjai pedig a negyedik helyen végeztek.

A 18. alkalommal megrendezett verseny a délvidéki általános iskolák rangos vetélkedőjévé nőtte ki magát: Szegedtől egészen Székelykevéig vesznek részt csapatok. A makói gimnáziumból a 8.a osztályból két csapat is részt vett a megmérettetésen.

– Nemcsak a verseny bír nagy jelentőséggel, hanem a Makóról és környékéről betelepített falunak, Ürményházának tavaly volt az alapításának 200 éves évfordulója, ahova innen – sajnos – nem hívtak meg résztvevőket, így hiánypótlónak tekinthető ez a kapcsolatfölvétel, és az ősök emlékének tisztelete a közös koszorúzással a falubeliekkel és a többi versenyzővel együtt – olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben.

A versenyt követően egy rövid kiránduláson is részt vettek a csapatok: Versecet és a verseci hegyen található Zsigmond-kori várat látogatták meg.

 

A “Kárpát -medence harcosai” csapat tagjai: Horváth Sára Alexa, Péli Hunor és Rikács Levente Ádám

A “Piros pulcsik” csapat tagjai: Selmeczi Amina,Tóth Tamara és Török Jázmin Viktória

Mindkét csapat felkészítő tanára: Dulka Árpád

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.