Hírek Kiemelt Makó

Évet zárt a Csanád és Térsége Gazdakör

A Csanád és Térsége Gazdakör életében már hagyománnyá vált, hogy az év vége felé bált szerveznek abból az apropóból, hogy az egész éves munkát lezárják. Szombat este a Koronában gyűltek össze a tagok, hogy egy remek hangulatú estéllyel búcsúztassák el a 2018-as évet.

A makói Gazdabál mindig remek hangulatban telik: ilyenkor a helyi gazdák beszélgetnek, kipihenik az egész éves kemény munkát és szórakoznak. Ez szombat este sem volt másképpen: a Korona dísztermében Csanád és Térsége Gazdakör jó zenével, kellemes műsorral és finom vacsorával zárta a 2018-as évet. Kádár József elnök elmondta, jó évük volt a gazdakör tagjainak, sok rendezvényen vettek részt – köztük a Hagymafesztiválon és más egyéb város eseményen működtek közre.

– Jövőre nagyon sok tervünk van: januárban elkezdjük a Téli Gazdasági Estéket, amely minden péntek este 5 órakor lesz a székházunkban. Erre nem csak a tagokat, hanem minden gazdálkodót várunk. Próbálunk minél több városi rendezvényen is részt venni. Ezután remélhetőleg még egy nagy esemény is megvalósul a Gazdakör életében, ugyanis az önkormányzattal közösen pályáztunk a székházunk teljes felújítására – fogalmazott az elnök.

Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke három fontos pontot emelt ki az idei évből: először a jégkárelhárító rendszerről tett említést, amelynek beüzemelése nemcsak a gazdák, hanem a magyar lakosság számára is fantasztikus lehetőség volt. Megemlítette a földtörvény módosítását is, amely megerősíti azt a tényt, hogy a kormány és az agrárminisztérium célja is a földek magyar kézben tartása. Továbbá fontos lépés volt az az 5 éves elképzelése, amely a magyar mezőgazdaság fellendítését és lehetőségeit térképezi fel és adtak át a miniszterelnöknek.

Farkas Éva Erzsébet polgármester már negyedik alkalommal nyitotta meg a makói Gazdabált: köszöntőjében kiemelte, köszöni azt a munkát, amelyet a helyi és térségi gazdák tesznek nap mint nap. A remek hangulatú bálon fellépett a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Drummer Hands Ütőegyüttese – az egyik hölgytagok születésnapja alkalmából köszöntötték. Az esten közreműködött a Party zenekar is.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.