Hírek Térség

Márki-Zay Egyenesben csúsztatott – nem is egyszer

Előre is elnézést a képzavarért, de nem hagyhatjuk ki: a vásárhelyi celeb polgi szolgálati autóval érkezett az ATV-be, ahol tovább tolta a hazugságbiciklit. Két konkrét csúsztatással kápráztatta el a közönséget.

Egyre unalmasabb a pártalapító Márki-Zay Péter páváskodása a balliberális média számára is, legalábbis ez volt érezhető az ATV csütörtök esti Egyenes beszéd kontrájában, ahol a materialista keresztény politikus gyakorlatilag semmi újjal és érdemlegessel nem rukkolt elő. A kormányközeliséggel nem vádolható sajtómunkatársak – Rónai Egon, Hutter Marianna (Azonnali.hu) és Wirth Zoltán (Sztárklikk) – leginkább arra lettek volna kíváncsiak, (nagyravágyásán és személyes országos politikai ambícióin túl) mi indokolta a – még Vona Gábor által is pártnak tekintett! – n+egyedik kormánykritikus, „Orbán-döntögető” alakulat, a Mindenki Magyarországa Mozgalom életre hívását. És egyáltalán: mi ebben a nóvum?

Merthogy ezt (az ezerszer elcsépelt összefogósdin és az „orbántakarodj”-ozáson túl) nem nagyon látni – ahogy a napokban a Publicus Intézet balliberális vezető elemzője, Pulai András is rámutatott.

Az adás végére is úgy tűnt, a három balliberális újságíró nemigen kapott az elnöktől megnyugtató választ, érdemi magyarázatot, hiszen folyamatosan Márki-Zay szemére vetették, hogy formációjának „a funkciója elég hasonló” a már létező ellenzéki pártokéhoz, akik ugyancsak próbálnak együttműködni, illetve civil jelöltek felé nyitni, ráadásul nem nagyon ért el mást, mint hogy „még tovább osztódik az ellenzék”. Rónai Egon még azt is megjegyezte, „nem tűnik túl demokratikusnak”, annál inkább sziszifuszi a Márki-Zay-párt jövő évi önkormányzati választási terve, melyet a napokban Mellár Tamás vázolt: eszerint „mindenhol lenne hat-hét ember, aki összehangol”, és kiválasztja az úgynevezett esélyes jelöltet.

Márk-Zay mindezeken túl az adásban két konkrét csúsztatással is elkápráztatta a közönséget.

Csúsztatás I.: Nem ellenzéki politikusként várták a nagykovácsi politikai fórumra, ahová szolgálati autóval, a vásárhelyi adófizetők pénzén furikázott

Az ATV-be (is) állítása szerint „hivatalos útra” – értsd: a vásárhelyi adófizetők pénzén fenntartott és működtetett szolgálati autóval, azt közpénzen vezető sofőrrel – érkező Márki-Zay elismerte, a múlt pénteki nagykovácsi politikai fórumra (is) szolgálati kocsival ment (közpénzből), de azt állította: oda nem ellenzéki politikusként, hanem „mint Hódmezővásárhely polgármesterét hívtak meg”.

Bár gyorsan hozzáfűzte: „természetesen én ellenzéki politikus is vagyok, vagy legalábbis független, nem kormánypárti, satöbbi”.

Hogy ez utóbbi (fából vaskarika) megfogalmazáson mit ért, a jó ég tudja, várjuk a megfejtéseket kommentben!

Maga Márki-Zay is azt írta amúgy később Facebook-oldalán, arról beszélgettek a közéleti rendezvényen, „miért nem szeretnénk egy a 80-as éveket is alulmúló pártállamban élni, és ennek érdekében miért fogunk össze minden más tisztességes magyar emberrel a demokrácia, jogállam helyreállítására.” Idemásoljuk a november 23-i nagykovácsi politikai est meghívóját, hogy mindezek tükrében mindenki eldönthesse, vajon hódmezővásárhelyi vagy országos politikai ügyekről volt-e szó (azaz például az új ellenzéki párt szervezéséről).

Csúsztatás II.: A helyi Fidesz nem határolódott el a Berényi doktorékat támadó ajtó- és autóragasztgatásról

Szóba kerültek a Márki-Zay által alapított Biszku Béla-díjak, amiről a polgármester elmondta, a Berényi Károly gyermekorvoshoz kötődő pályázatról megjelent cikk kapcsán „éjszaka elég ízléstelen feliratokkal betapétázták az autóját és rendelőjének az ajtaját”. Hutter Marianna felhívta a figyelmét, hogy ettől az akciótól a helyi Fidesz elhatárolódott, mire Márki-Zay úgy reagált: „nem határolódott el sajnálatos módon”.

A polgármester és hithű hívei kedvéért következzék annak a közleménynek a linkje, melyet a vásárhelyi Fidesz az ügyben kiadott: Vásárhelyi Fidesz: nem értünk egyet a papírlapok kiragasztásával.

Gyengébbek kedvéért a lényeg:

„A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete nem ért egyet a véleménynyilvánítás ezen formájával, és ezúton is tájékoztatja a közvéleményt, hogy egyetlen tagjának és önkormányzati képviselőjének sem volt köze a cselekményhez.”

Tanulság: csilivilli, hiper-szuper szolgálati járgány ide vagy oda, még mindig könnyebb utolérni egy füllentő politikust, mint egy sántító négylábút.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.