Hírek Kiemelt Térség

Bukott botrányhőssel színesíti romastratégiáját Márki-Zay Péter (videó)

Zsák a foltját? Hódmezővásárhelyen kaphat munkát Ács bukott cigány polgármestere, Lakatos Béla, aki durvaságairól, erőszakosságáról híresült el, majd sorozatos balhéi miatt kényszerült lemondani. Márki-Zay Péter szerint a cirkuszsorozat, az alpáriság és az erőszak simán „kulturális sajátosság”…

„Hódmezővásárhely, vigyázz! Jön Lakatos Béla” – ezzel a címmel jelentette a PestiSrácok hírportál, hogy városunkban vállalhat munkát Ács település bukott, botrányhős cigány polgármestere. Mégpedig – ha hihetünk Facebook-bejegyzésének – Márki-Zay Péter hívására. Ez a fajta nyitás persze nem idegen a materialista keresztény önjelölt ellenzékvezértől, aki a helyi Szent István-ünnep egyik fő attrakciójaként a bűnözői múlttal rendelkező roma politikus, Bogdán László cserdi polgármester „sztárvendégségével” tartott a roma integráció álruhájába öltöztetett kormányfikázó standupot. Hogy ezt mennyire találták méltónak az ünnep szellemiségéhez a helyiek, arról korábban megemlékeztünk…

De vissza a másik balhékirályhoz, Lakatos Bélához, aki – ha minden igaz – mostantól Márki-Zay romaprogramját erősíti és színesíti! Ha nem lenne elég puskaporos a város közéletének levegője, most rátesznek még egy lapáttal…

Vásárhely celeb polgármestere – akiről a Fidesz nem egy alkalommal megjegyezte, a cigányság helyzetét kihasználvaigyekszik szavazótábort építeni magának és új pártjának, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak – november 15-én büszkélkedett el vele közösségi oldalán, hogy nála járt a korábbi iskolaigazgató-polgármester Lakatos Béla, akivel „a roma felzárkóztatás kérdéseiről és az együttműködés lehetőségeiről beszélgettem.”

Hozzátette: az „indulatos kijelentéseiről is ismert” cigány közszereplővel a „pályázatírás és gazdaságfejlesztés területén kerestük az együttműködési lehetőségeket – a beszélgetést egy következő alkalommal folytatjuk.”

Úgy tűnik, folytatták mert Lakatos november 23-án ugyancsak a Facebookon elköszönt Ácstól (vagyis fellélegezhettek végre az ácsiak, ahogy a PestiSrácok fogalmaz). Azt írta: „most munkámmal több száz kilométerrel odébb fogom segíteni egy értékes ember munkáját”.

Az információt aztán november 25-i Facebook-prédikációjában Márki-Zay is megerősítette, mondván: „ő egy jelentős vezetői múlttal rendelkezik, polgármester is volt és iskolaigazgató volt 8 éven keresztül, tehát valóban van olyan munka, amit mi nagyon szívesen bíznánk rá. Pályázatírástól kezdve hasonló feladatokig, fejlesztési feladatokig”, úgymond „a cigányság érdekében”.

A sorozatos Lakatos-balhékat egy könnyed kézlegyintéssel intézte el: „ez azonban azt gondolom, hogy nyilván egy személyes, kulturális sajátosság, azt lehet mondani.”

Arról, hogy ki is ez a Lakatos Béla, aki tehát fejleszthet és pályázatokat írhat a jövőben Hódmezővásárhelyen, és milyendurva balhék, erőszakos fenyegetőzések, alpáriságok, dühkitörések, vállalhatatlan tettek és verbális gyalázkodásokrejtőznek a Márki-Zay által „indulatos kijelentéseknek”, „személyes, kulturális sajátosságnak” finomított tombolása mögött, arról a PestiSrácok – és egyébként a teljes országos sajtó is – számtalan alkalommal számolt be az elmúlt hónapok során. Minősíthetetlen hangfelvételek is napvilágot láttak, melyek megmutatták Lakatos Béla igazi arcát. Azét a polgármesterét, aki – miután viselkedése miatt elvesztette a helyiek bizalmat – képes volt saját településéről a világhálóra posztolni, hogy „ott rohadjon meg”, ahol van, a lakosait pedig „bunkó parasztoknak” titulálta.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.