Hírek Kiemelt Makó

Jótékonysági estet szervezett az ASZTA

A speciális nevelési igényű gyermekek segítésére létrejött alapítvány a székhelyét és az eszközparkját fejleszti a befolyt bevétellel.

Nemrég volt egy éves A Szivárványon Túl Alapítvány, amelyet egy autista kisgyermeket nevelő szülő, Varga Mónika ötlete indított útjára. Az alapítvány rendszeresen szervez előadásokat és fejlesztő órákat a gyerekeknek, most pedig egy jótékonysági esten gyűjtöttek felajánlásokat, amelyből a SZIGNUM kollégiumában lévő székhelyüket és eszközparkjukat fejlesztik majd.

– Azt látjuk, hogy a speciális nevelési igényű gyermekek szüleinek nem nagyon van kivele lehetősége megbeszélni a napi nehézségeket. Pedig ha már beszélünk róla, és találkoznak olyan családok, ahol hasonló problémák vannak, akkor kicsit könnyebb mindannyiunk számára – mondta el kérdésünkre Varga Mónika, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A jótékonysági esten részt vett Weszelyné Wéghseő Henriett is, akinek kezdeményezése nyomán létrejött a Petőfi Parkban található mozgássérült játszótér. Az önkormányzati képviselő kiemelte, fantasztikusnak tartja az alapítvány munkáját, mert ilyen közösségekre nagy szükség van Makón.

– Nagyon örülök neki, hogy ennyi ember eljött, mert ez azt jelenti, hogy sokak számára fontos a segítségnyújtás – tette hozzá Weszelyné Véghseő Henriett.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.