Hírek Térség

Szabó Bálint: igazságot szolgáltattak a Szeviép-ügy károsultjainak

A bíróság, azzal, hogy bűnösnek mondta ki az építőipari cég egykori vezetőit, igazságot szolgáltatott a Szeviép-ügy károsultjainak – jelentette ki Szabó Bálint kedden Szegeden.

A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a bíróság is kimondta, Szeged legjelentősebb gazdasági és politikai bűncselekményében ellopták 516 alvállalkozó pénzét.

A bíróság azonban arra nem adott, nem is adhatott választ, hogy hol van az eltűnt pénz – mondta a jogász, aki ezért újabb büntetőeljárást kezdeményez. Elsőként a Szeviép Zrt. egyik leányvállalatának irányítója, a Biztonsági Üzem Kft. vezetője, Ujhelyi István szocialista politikus sofőrje ellen tesz feljelentést – jelezte.

Szabó Bálint közölte, kezdeményezni fogja, hogy a szegedi önkormányzat állítson fel vizsgálóbizottságot, amelynek feladata lesz tisztázni, kifizetőként milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben a városnak. Ki kell deríteni azt is, hogy a szegedi városvezetők közreműködtek-e a pénz eltüntetéseben – tette hozzá.

A jogász szerint sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe, amely a szegedi városvezetést és a helyi ellenzék egy részét is maga alá temeti majd. Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról be fog bizonyosodni, hogy az eltűnt pénzekhez közük volt, ugyanakkor helyi fideszes politikusok is érintettek – jelentette ki.

A Szeviép-ügy elsőrendű vádlottját öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendűt öt év két hónap börtönre ítélte első fokon kedden a Szegedi Járásbíróság. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó – már felszámolás alatt álló – Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondták ki bűnösnek. A végrehajtandó szabadságvesztés mellett a vádlottakat öt évre eltiltották gazdasági szervezet vezetésétől, valamint egymillió, illetve 1,25 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.