Hírek Kiemelt Térség

Pénteken indul Márki-Zay Péter újabb bírósági ügye

Pár hónapja a politikus még úgy nyilvánult meg az egészségügyi intézményről, hogy az életveszélyes. Aztán kiderült, a lánya oda kérte magát gyakorlatra. Két eset lehetséges: Márki-Zay Péter egy életveszélyes kórházba engedte el a lányát tanulni, vagy Márki-Zay Péter hazudott a kampányban. Ez bizonyára ki fog derülni, a kórház mindenestre hitelrontás miatt beperelte az országos politikai szerepről álmodozó vásárhelyi polgármestert, ennek első tárgyalási napja pénteken lesz a szegedi bíróságon – írja az Origo.

„Ha Önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják” – állította Hódmezővásárhely polgármestere a hódmezővásárhelyi kórházról egy jobbikosok által, az országgyűlési választás véghajrájában szervezett fórumon.

Márki-Zay abba a kórházba engedte el gyakornoknak a gyerekét, amit korábban életveszélyesnek titulált.

A Délmagyar akkori tudósításában úgy értékelte a politikus szavait, hogy súlyos kijelentéseket tett. A lap az erős mondaton kívül beszámolt arról is, hogy a fórum hozzászólói felháborodtak Márky-Zay produkcióján, a helyi falugondnok például gyomorforgatónak nevezte a beszédét.

A polgármestert persze hamar leleplezték, kiderült, hogy mégsem tartja annyira életveszélyesnek a kórházat, mint ahogy azt állította. Ugyanis az ellenzéki politikus lánya, Márki-Zay Lilla idén nyáron a vásárhelyi kórházat választotta gyakorlati helyszínül, ráadásul nem először.

vasarhely24.com nevű internetes portál ismertette Kallai Árpád, a vásárhelyi kórház főigazgatójának véleményét, aki a portál kérdésére feltette a kérdést: Ha igaz, hogy a vásárhelyi kórház ennyire rossz, ilyen borzalmas, a polgármester lánya az ott eltöltött, ismétlődő orvostan hallgatói gyakorlatok után most vajon miért jelentkezett gyakorlatra ismét?

Kallai meg is válaszolta a kérdését: valószínűleg azért, mert korábban is jól érezte magát, úgy érezte, sokat tanul az ott dolgozó kollégáktól. A kórház ezért hitelrontás miatt beperelte a polgármestert, ennek első tárgyalási napja pénteken lesz a szegedi bíróságon.

Márki-Zay Péter unja Hódmezővásárhelyt, országos szerepről álmodozik

A hódmezővárhelyi kórházzal kapcsolatos hullámvasútozása már önmagában kellemetlen, ha azonban figyelembe vesszük, hogy Márki-Zaynak immár nem titkoltan országos politikai tervei vannak, akkor ez még inkább elmondható. Ahogy beszámoltunk rólaMindenki Magyarországa Mozgalom néven Magyar György, ügyvéddel közösen jegyezte be a politikai motivációjú egyesületét.A szervezet célja – mi más – az ellenzéki összefogás megvalósítása a helyhatósági választásra. Úgy tűnik, az összefogásos bohóckodás áprilisi kudarcából továbbra sem tanultak. A november 8-ai keltezésű nyilvántartásba vételi végzésben az olvasható, hogy az egyesület rendeltetése: „a részvételi demokrácia erősítése, a helyi közéleti aktivitás előmozdítása, a magyar civil társadalom önszerveződésnek támogatása”. Hódmezővásárhely vezetője egy balliberális portálnak azt mondta, hogy unokatestvérére, Hadházy Ákosra mindenképp számít a szervezkedésben.

 

One Response

  1. Mondjátok már meg, hogy ez a Márki miért szerepel ennyit a Makó Híradón. Többet, mint a mi polgármesterünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.