A hosszú élet titka: reggeli kávé és 3 cent pálinka
Budai Antalné Szűcs Erzsébetet születésnapja alkalmából köszöntötte a város nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester. Az ünnepelt elárulta: a hosszú élet titkát még édesanyjától tanulta, ő ebben hisz. 1928. november 19-én született Szűcs Erzsébet Makón. Mint később elmondta, Erzsébet napján született, ezért is ezt az utónevet kapta. Erzsike néni elárulta: születésnapját tegnap egy étteremben ünnepelték meg a család körében, rengeteg virágot kapott. Férjével a tánciskolában ismerkedett meg, egy lányuk született és…
53 babafát ültettek Csanádpalotán
A Kelemen László Emlékparkban a 2016. október 1. és 2018. szeptember 30. között született gyerekek kaptak fát az önkormányzattól. Gravírozott névtábla jelzi, melyik fácska kié. – A babafák elsődleges célja, hogy együtt cseperedjenek a gyerekekkel, és hosszan tartó emlékei legyenek a tulajdonosaiknak. – mondta el Nyergesné Kovács Erzsébet a köszöntőbeszédében a vasárnapi eseményen. A polgármester hozzátette: a képviselőkkel együtt azt szeretné, ha minden kisgyermek, akinek most fát ültetnek, itt telepedne le…
Új madárfajt – lazúrcinegét figyeltek Magyarországon
Tegnap reggel, Sándorfalva térségében, a szegedi Fehér-tó nádasában, egy hazánkban eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét figyelt meg és fotózott le három madarász. Ezzel 418-ra emelkedett Magyarország madárfajainak száma – írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Megjelenését és viselkedését tekintve a lazúrcinege a nálunk is gyakori kék cinegére hasonlít, de farka hosszabb, a sapka kék és a test alsó részének sárga színét pedig fehér helyettesíti. Ezért ez a világos…
Balliberális politikusokkal alakult meg Márki-Zay ellenzéki pártja
A hétvégén zászlót bontott a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az n+egyedik kormánykritikus formáció elnöke Márki-Zay Péter, soraiban több bukott balliberális politikus is feltűnik. Kibújt a szög a zsákból, az országos politikai porondra tört Hódmezővásárhely celeb polgármestere. Márki-Zay Péter – aki az elmúlt hétvégét is Vásárhely ügyeinek intézése helyett országos politikai szervezkedéssel töltötte – vasárnap jelentette be, hogy megtartotta első hivatalos ülését a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevű vadiúj ellenzéki alakulat, melyet a városvezető és unokatestvére, az…
Pénteken indul Márki-Zay Péter újabb bírósági ügye
Pár hónapja a politikus még úgy nyilvánult meg az egészségügyi intézményről, hogy az életveszélyes. Aztán kiderült, a lánya oda kérte magát gyakorlatra. Két eset lehetséges: Márki-Zay Péter egy életveszélyes kórházba engedte el a lányát tanulni, vagy Márki-Zay Péter hazudott a kampányban. Ez bizonyára ki fog derülni, a kórház mindenestre hitelrontás miatt beperelte az országos politikai szerepről álmodozó vásárhelyi polgármestert, ennek első tárgyalási napja pénteken lesz a szegedi bíróságon – írja…
EP-választás: küszöbön az újabb Fidesz-KDNP kétharmad
Küszöbön állhat az újabb kétharmados Fidesz siker: a 21 EP-képviselői helyből 14-et vinnének a Politico legfrissebb mandátumbecslése szerint – írja az Azonnali.hu. Az európai parlamenti képviselői helyek kétharmadát viheti a Fidesz-KDNP a jövő évi EP-választáson – derül ki a Politico legfrissebb, novemberi 12-i mandátumbecsléséből. A Politico az EP-választások közeledtével tagországokra szabottan próbálja előre jelezni a várható eredményeket, a Magyarországról szóló oldaluk itt található. A Politico eredményeinek értelmezéséhez érdemes felidézni a 2014-es…
Kikaptak a Szegedtől a kézis lányok
Fáradtan és szétszórtan játszott Szeged elleni mérkőzését a Makó KC felnőtt női kézilabda csapata, így nem csoda, ha ki is kapott. Az ifjúsági csapat két egymást követő összecsapásából egyet épp, hogy csak elvesztett, de a másodikat fölényesen nyerte. A kép illusztráció. Makói KC – K. Szeged SE 14-29 (7-12) NBII/DK, Női Felnőtt kézilabda mérkőzés 2018.11.14. 40 néző előtt. Vezette: Parádi Róbert, Ujhelyi Balázs. Versenybíró: Bárkányi Gábor Makói KC: Kádár, Stefanik(Kapus),…
Támogatandó ágazat lehet a turizmus az unióban
A következő hétéves uniós ciklusban először szerepel külön költségvetési soron, mint támogatandó ágazat, a fenntartható turizmus. Korábban nem volt példa arra, hogy az Európai Parlament a legfontosabb, a költségvetésben is támogatandó gazdasági ágazatok között kezelje a turizmust. A következő hétéves uniós költségvetés tervezetében most – többek között Ujhelyi István magyar EP-képviselő munkájának köszönhetően – már külön költségvetési sor szerepel a turizmus mellett. A politikus brüsszeli irodájának tájékoztatása szerint Ujhelyi volt…
Kettős könyvbemutató Szegeden
Szerelmi botrányok a századfordulón és mai kalandok Szeged utcáin. A Kék Macska és a Várom a párom c. regények egyszerre debütáltak a nagyközönség előtt. „Két írónő, két merőben más műfaj, de valami mégis összeköti őket: nem más ez, mint a szerelem témaköre.” – fogalmazta meg Kodácz Csengele a könyvbemutató moderátora a vasárnap délután tartott könyvpremieren, amely a szegedi Álomgyár könyvesboltban került megrendezésre. Akkora érdeklődés övezte az eseményt, hogy volt, aki…
Balla Ákos: Biztosított a gigaberuházások jövője
Hatalmas előrelépést jelent az építőipari szereplőknek, hogy szakmai szervezetek kezdeményezésére a kormányzat 2023 végéig kiterjesztette a kedvezményes lakásáfát. Balla Ákos ingatlanszakértővel, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetőjével, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagjával a Blogstar.hu beszélgetett. – Varga Mihály pénzügyminiszter egy hete jelentette be, az Országgyűlés pedig kedden meg is szavazta azt a javaslatot, melynek értelmében 2019. december 31-e helyett 2023 végéig megmarad az 5 százalékos áfakulcs azon új lakóingatlanok…
A kitoloncolási szabályok szigorítására készül a német kormány
Az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírások szigorítására készül a német kormány – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap. A szövetségi belügyminisztérium még nem nyilvános javaslatcsomagjára hivatkozva azt írták, hogy a kitoloncolások számának növelése érdekében egy sor szigorításra lehet számítani a közeljövőben. A tervezett intézkedések között szerepel, hogy az ország elhagyására kötelezett menedékkérők csak akkor hagyhatják el szállásukat éjfél és reggel hat óra között, ha ezt előre bejelentik.…
Jó reggelt, Makó!
Különleges francia bort is kóstoltak a Nyugi Bárban, Apátfalva is szerepel az Asia Express zárófilmében, havas eső, havazás is lehet a hét elején – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! Mintegy negyven vendég vett részt az újborkóstoláson a Nyugi Bárban, ahol az italokhoz illő ételeket is felszolgáltak a résztvevőknek. A kínált borok közül külön érdekesség volt a francia beaujolais, amelyet Budapesten kívül nem is nagyon szoktak kóstoltatni, így ez az este…