Hírek Kiemelt Makó

Holnaptól kezdődik meg a 70 év felettieknek járó karácsonyi utalványok kiosztása

Ebben az évben a támogatásra 3340 fő jogosult, akiknek a települési képviselők november 16. és december 20. között személyesen juttatják el a vásárlási utalványt.

– Egy közösség, egy társadalom erejét és értékét nagymértékben mutatja meg, milyen módon gondoskodik idős tagjairól, akiktől életüket kapták, jelenüket örökölték. Makó Város Önkormányzata 2014 óta kiemelt figyelmet szentel az idős polgároknak, partnerként tekint rájuk, segíti programjaik megvalósítását – olvasható a portálunkhoz eljuttatott tájékoztatóban.

A képviselő-testület 2014-ben úgy határozott, hogy településünk minden 70. életévét betöltött nyugdíjas polgárának 5 ezer forintos támogatással próbál segítséget nyújtani a karácsonyi készülődéshez. Ezt a támogatási összeget 2017 augusztusában megemelték, évente két alkalommal, a karácsonyi és a húsvéti időszakban is 10-10 ezer forintos utalvánnyal támogatják a 70 év feletti lakosokat.

Azon jogosultak, akik nem tudják átvenni az adventi időszakban az utalványukat, a karácsonyi ünnepkört követően személyesen vagy meghatalmazott útján 2019. január 31. napjáig tehetik ezt meg a Makói Polgármesteri Hivatalban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.