Hírek Kiemelt Makó Sport

Röplabdával zárult az Őszi Sport7-ek, a Juhász Gyula vihette haza a kupát

Utolsó versenynapjához érkezett az Őszi Sport7-ek rendezvénysorozat szerda délután: a középiskolák számára szóló megmérettetésen négy sportágban mutathatták be tehetségüket a diákok. Az utolsó versenyszámot és a kupát is a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola csapata nyerte.

A tavaszi sportheteket követően ősszel ismét megmérkőzhettek a makói intézmények tanulói. Mint Márton Imre portálunknak elmondta: a Sport7-ek rendezvénysorozatot a Sporthét előzte meg, amely során a versenynapok egy héten belül zajlottak le. Ezt később, az iskolák kérésére sporthetekké alakították át, így megkönnyítve a diákok számára is a felkészülést. A sportágak kiválasztásában is az iskoláktól kértek javaslatot; az őszi rendezvénysorozat részeként labdarúgásban, floorball-ban, kosárlabdában és röplabdában volt lehetőségük megmérkőzni a résztvevőknek. A sportcsarnok igazgatója a röplabdamérkőzést megelőzően kiemelte: rendkívül szoros és izgalmas a verseny, hiszen az addigi három sportágat más-más középiskola nyerte.

navigate_before
navigate_next

A röplabdában végül a Juhász Gyula győzedelmeskedett, megelőzve a második helyezett Galamb iskolát, a bronzérmes Kerit és a negyedik helyen végző JAG-ot.

Az összesített eredmények a következőképp alakultak:

  1. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola
  2. HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  3. Makói József Attila Gimnázium
  4. Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.