December 1-jével bővül a CSOK
Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin közölte azt is, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt. A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik…
Trócsányi László: szükséges az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása
Szükség van az új fizetésképtelenségi törvény megalkotására, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás egyszerűsítését, a törlési eljárásokat és a végelszámolási eljárásokat is – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatvezetői fórumán. A miniszter hangsúlyozta: érvényre kell juttatni a hitelezői érdekek védelmét, ezen belül kiemelt hangsúlyt kell kapnia a biztosítékkal, például zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelezők érdekeinek. További fontos cél, hogy lehetőség szerint megmentsék…
Nem polgármesterként perelik, de hivatali autóval furikázik Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármesterét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet elkövetett rágalmazás miatt perelte be Szabó Bálint. Saját állítása szerint mint magánszemélyt, nem mint polgármestert, Márki-Zay Péter mégis hivatali autóval, közpénzen érkezett a Makói Járásbíróságra. Szerinte ez rendben is van így, bár lehet annyira mégsem, mert visszafelé már az ügyvédje autójával hajtottak el valahová. – Tíz éves munkásságom alatt senki nem engedte meg magának azt a pofátlanságot, még Botka László polgármester…
Új apátfalvi butella a múzeum néprajzi gyűjteményében
Újabb apátfalvi butellával gyarapodott a József Attila Múzeum néprajzi gyűjteménye. A múzeumi gyűjteményben 54 butella található, nagy részben Makóról és pár darab Hódmezővásárhelyről és Apátfalváról. A Dél-Alföld nagy fazekas központjai: Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, Szeged, Tótkomlós mellett voltak kisebb községekben alkotó fazekasok is, így például Apátfalván. „Makó fazekassága a szomszédos Apátfalvára is kihatott. Ez leginkább a butellákon látszik meg. A makói butellák egyik sajátossága, hogy a szöveg helyét felvonalazták. Apátfalván is…
Halmazati büntetés várható a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi ügyében
Letartóztatta a bíróság azt az afgán férfit, aki szeptemberben Budapesten erőszakoskodott egy fiatal nővel – írja a hirado.hu. Az afgán bevándorló a bíróságon azt mondta, a nő beleegyezett az együttlétbe, de a felvételeken más látszik. A férfi azt sem tudta megmagyarázni, hogy ha nem történt erőszak, miért szökött azonnal Ausztriába. Ahmed S. a gyanú szerint júniusban, Budapest VII. kerületében előbb a Dohány utcában, majd a Lövölde téren szeméremsértő módon mutogatta…
2023 végéig meghosszabbodik a kedvezményes lakásáfa
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek – írja az Origó. A kormány korábban kifejtett álláspontja szerint az alanyi adómentesség értékhatárának emelését a gazdaság növekvő teljesítménye teszi lehetővé, és több mint…
Aszfaltos utat kap a jángori zsidó temető
Egy pályázatnak köszönhetően nemcsak 1,2 kilométer hosszú út épül a makói jángori zsidó temetőhöz, hanem 14 darab parkolóhelyet is kialakítanak. A kivitelezést jövő tavasszal kezdi meg a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. A „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” projekt keretén belül fejleszthetik az Attila utca végén található jángori zsidó temetőt. Nettó 67 millió forintból egy 1,2 méter hosszú, 5 méter széles bevezető utat építenek, illetve 14 darab parkolót alakítanak ki…
A párizsi merényletekre emlékeztek túlélők a harmadik évfordulón
Edouard Philippe francia miniszterelnök részvételével nemzeti megemlékezésen hajtottak fejet kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek harmadik évfordulóján Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzeti stadionnál. A kormány több tagjából és Anne Hidalgo Párizs főpolgármesteréből álló hivatalos delegáció a stadion D kapujánál hajtott először főt, ahol egy ember vesztette életét két évvel ezelőtt, miután a közelében egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Ezt…
Farkas Éva Erzsébet: Makó előrelép!
Lázár János országgyűlési képviselőnkkel egyeztetésen vettünk részt Dr. Szabó Tündével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárával a makói újvárosi kézilabda munkacsarnok beruházásával és a Hagymatikum gyógyfürdő uszodakomplexum fejlesztésével kapcsolatban – írja Makó polgármestere a közösségi oldalán. A polgármester a posztjában kiemelte, véglegesültek az Újvárosi Református Egyházközséggel az ajándékozási szerződés feltételei, bejegyzésre kerültek a telekalakítási módosítások. A Nemzeti Sportközpont a beruházás megvalósítására megkötötte önkormányzattal az együttműködési megállapodást, a BMSK Beruházási,…
Körözött BMW Röszkén
A magyar rendőrök az osztrák hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás. Egy szerb állampolgárságú férfi 2018. november 11-én 17 óra 30 perckor egy BMW X6 vezetőjeként akarta az országot elhagyni Röszkénél. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű alvázszámát meghamisították, ezért a sofőrt a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult…
Rossi: hat pont megszerzése a cél
A magyar labdarúgó-válogatott számára hat pont megszerzése a cél utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésén – hangsúlyozta Marco Rossi szövetségi kapitány Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Rossi elmondta, Sallai Rolandra és Fiola Attilára sérülés miatt nem számíthat ezen a héten, míg Kádár Tamás és Ugrai Roland nem csatlakozott még a kerethez. “Remélem, hogy nem lesz nagy gond a hiányom a pálya szélén” – utalt arra, hogy az észtek ellen csütörtökön nem ülhet le a…
Még lesznek kilépők a Jobbikból a párt volt képviselője szerint
A Jobbik volt országgyűlési képviselőjét, Apáti Istvánt hidegzuhanyként érte az, ami az elmúlt két évben a Jobbikban zajlik, hozzátéve: lesznek még olyanok, akik még ebben az évben otthagyják Sneider Tamásékat – fogalmazott a már független országgyűlési képviselő az Echo tv-ben, amelyet az Origo szemlézett. Hidegzuhanyként érte Apáti Istvánt, ami az elmúlt két évben zajlik a Jobbikban, de különösen, ami az elmúlt hat hónapban – hangsúlyozta a most már a parlament 4…
Hét hónappal április után: még erősebb Fidesz, eltűnt a Jobbik
A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek – írja az Origo. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni.  Hét hónappal a Fidesz-KDNP számára…
Jó reggelt, Makó!
A férfi kézilabdások nyertek, míg a nők vereséget szenvedtek, Arany Bencére és Maczelka Barnabásra büszkék Csanádpalotán, újabb bérlakások újultak meg Makón és világbajnoki címet szerzett Debreczeni Gábor – tegnap ezekkel vártuk Önöket! Jótékonykodott a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör: a Kiszombor-Maroslelei Református Misszió Egyházközségnek gyűjtöttek adományokat. Újkígyóson nyert a CONTITECH Makói KC, de a Makói KC női kézilabda csapata ismét kikapott. Általános iskolásokra büszke Csanádpalota: Arany Bence és Maczelka Barnabás évek óta kiemelkedő teljesítménnyel…