Hírek Külföld

Nagy többséggel Manfred Weber a Néppárt csúcsjelöltje

621 szavazatból 492 szavazattal Manfred Webert választotta meg az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa a pártcsalád csúcsjelöltjének a jövő évi EP-választásra – írja az Index. Ő lesz az, akit az Európai Bizottság élére, Jean-Claude Juncker utódjának fog javasolni a konzervatív pártcsalád, ha a várakozásoknak megfelelően az EPP szerzi a legtöbb szavazatot a májusi megmérettetésen.

„Ez nem egyetlen ember sikere, hanem Európa vezető politikai erejének a sikere, amelynek világos elképzelése van Európa jövőjéről” – mondta az EPP csúcsjelöltje a megválasztása után. Megköszönte az ellenfelének, a finn Alexander Stubbnak a tisztességes versenyt.

„Kezdjük! A kampány rögtön kezdődik is, itt Helsinkiben!” – kiáltotta. Azután újból hangsúlyozta a választási szlogenjét: „Hídépítük vagyunk, hidakat építünk az állampolgárok és az Európai Unió között.”

Alexander Stubb a maga részéről kiemelte, hogy mennyire jó élmény volt számára részt venni a csúcsjelöltségért folyó kampányban. „Pozitív motiváció és remény fűtötte a kampányt. Remélem, fenn tudjuk tartani ezt a lelkesedést az európai parlamenti választásokig” – mondta, és biztosított mindenkit, hogy száz százalékig Manfred Weber mögött áll, akit fantasztikus embernek tart.

Deutsch Tamás EP-képviselő arról beszélt az EUrologusnak, hogy a két jelölt a Néppárt két szárnyát képviselte: Manfred Weber az EPP kereszténydemokrata irányzatát, Alexander Stubb pedig az északi liberális irányzatot.

Alexander Stubb azt mondta korábban, hogy ezeknek az ideológiai különbségeknek nem sok jelentősége van a mai világban, de mivel ő egy skandináv politikus, alapértelmezésben liberálisnak számít, míg Manfred Weber inkább a politikai szövetség jobboldalán dolgozik. Kívülről nézve viszont mindketten kereszténydemokraták.

A szavazás eredménye ezek szerint nagyjából megmutatja a két tábor erejét a pártcsaládon belül. Majdnem ötször többen vannak azok, akik a német kormány által is támogatott, a párt egységét hangsúlyozó Manfred Weber mögé álltak.

A Fidesz-KDNP is Weber csapatát erősítette. Orbán Viktor csütörtök délelőtt beszédet tartott a küldöttek előtt, és még egyszer biztosította a támogatásáról a német politikust, megköszönve neki, hogy a magyar országgyűlési választás előtt Magyarországra utazott, és felszólalt a Fidesz mellett a tavaszi kampányban.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.