Hírek Kiemelt Makó

A Návay szakgimnáziumi képzéseivel ismerkedtek a nyolcadikosok

A nemrégiben megrendezésre került Mentornap után most nyílt napokkal készül a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma: a mai napon a szakgimnáziumi képzésekről tudhattak meg többet az érdeklődő végzősök, a holnapi napon pedig a szakközépiskolai részt fedezhetik fel az érdeklődők.

– Nagyon fontos, hogy a személyiségüknek, az elképzelésüknek a legmegfelelőbb szakmát, pályát találják meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok, hiszen a jövőjükről van szó, és mindenképpen fontos, hogy olyan segítséget kapjanak, hogy felelősséggel tudjanak dönteni – hangsúlyozta Kincses Tímea. A tagintézmény-vezető hozzátette: a nyílt nap során olyan elméleti tudás birtokába kerülhetnek az érdeklődők, amely az adott szakképesítés elsajátításához szükséges. A pályaorientációs rendezvényre referenciaszemélyeket is meghívtak, akik az adott szakmákban dolgoznak, így a nyolcadikosok még közelebbről megismerhették jövőbeli szakterületüket. Mint Kincses Tímea kiemelte, a szakgimnáziumi képzések az évek során gyarapodtak, jövőre a turisztikai szervező és értékesítő képzést is meghirdetik, hiszen Makó egyre inkább turisztikai központtá válik.

Horváth Adrián Mezőhegyesről érkezett Makóra osztálytársaival, hogy megismerjék az intézményt. Mint elárulta, szimpatikus számára az iskola, a szakok közül a turisztika tetszett meg neki, illetve ismerőse is van a Návayban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.