Szabó Sándor: Parkolóbérlet-botrány? Majd válaszolni fogok máskor.
Sajtótájékoztatót tartott Makón az MSZP az Európai Ügyészséghez csatlakozásról indított aláírásgyűjtésről. A szegedi szocialista országgyűlési képviselő képviselő szeret beszélni a rendszerszintű korrupcióról, Botka László első fokon jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért elítélt közvetlen munkatársairól már kevésbé. – Az Európai Unió rájött, hogy éves szinten 50 milliárd euró így vagy úgy eltűnik a tagállamok támogatásaiból – indokolta meg Szabó Sándor, miért indítják el 2020-tól az Európai Ügyészséget, amely az uniós…
2023-ig marad a kedvezményes lakásáfa az építési engedéllyel rendelkező ingatlanokra
A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be a pénzügyminiszter.  Varga Mihály közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül. A Pénzügyminisztérium közleménye emlékeztet: főszabály szerint a kedvezményes adókulcs jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019.…
A Návay szakgimnáziumi képzéseivel ismerkedtek a nyolcadikosok
A nemrégiben megrendezésre került Mentornap után most nyílt napokkal készül a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma: a mai napon a szakgimnáziumi képzésekről tudhattak meg többet az érdeklődő végzősök, a holnapi napon pedig a szakközépiskolai részt fedezhetik fel az érdeklődők. – Nagyon fontos, hogy a személyiségüknek, az elképzelésüknek a legmegfelelőbb szakmát, pályát találják meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok, hiszen a jövőjükről van szó, és mindenképpen fontos, hogy olyan…
Hegymászó élményeiről mesélt Kerekes Éva
Telt házas előadást tartott Kerekes Éva hegymászó. A Korona Szálló alsó termében megrendezett interaktív előadáson a kezdetektől egészen a Manaslu meghódításig mesélt az érdeklődőknek. Aki szeretett volna, be is öltözhetett egy igazi hegymászó ruhájába. Pontosan egy hónapja tért vissza Kerekes Éva a Manaslu megmászásából. A hegymászótanonc azóta számos megkeresést kapott, nemcsak a médiától, hanem különböző előadások megtartásával kapcsolatban is. Mint elárulta, négy iskolában már biztosan fog mesél a tapasztalatairól: a…
A Mi Hazánk Mozgalomban politizál tovább három volt jobbikos képviselő
A Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál ezentúl három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő. Volner János, Apáti István és Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: mindhárman kérték felvételüket a nemrég alakult pártba. Toroczkai László pártelnök hangsúlyozta, ezzel, Dúró Dórával együtt,  a korábbi egy helyett immáron négyen képviselik a törvényhozásban politikájukat, amelynek lényege, hogy “a nemzet az első, a nemzet érdekeit semmilyen magánérdek oltárán fel nem áldozzuk”.  A három egykori jobbikos politikus közül Volner…
Kosárlabdával folytatódott az Őszi sporthetek
Harmadik hetébe lépett az Őszi sporthetek; a népszerű programsorozat keretében minden héten más-más sportágban mérkőzhetnek meg a középiskolás diákok. Futsallal indult, majd floorballal folytatódott a négyhetes sportesemény, amelyről portálunk is beszámolt. Ezen a héten a kosárlabdáé a főszerep. Szerda délután három középiskola diákjai mérték össze tudásukat és tehetségüket a Keri pályáján. Mint Kolozsvári János, a Návay testnevelő tanára portálunknak elmondta: nem a siker a lényeg, hanem hogy minél több gyereket…
Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét
Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét – állapította meg a Birminghami Egyetem kutatóinak nagyszabású új tanulmánya. A tudósok több mint 1,6 millió gyerek adatait elemezték a brit elektronikus orvosi adatbázisból, információik a 2005 és 2016 közötti időszakból, több mint 700 háziorvosi praxisból származtak. Megállapították, hogy a 18 271 gyerek közül, akinek ebben az időszakban kivették a manduláját, csak 2144-nek (11,7 százaléknak) volt elég súlyos és gyakori torokgyulladása ahhoz, hogy indokolja az operációt…
Vidéki múzeumok vezetői találkoztak Makón
A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége őszi közgyűlését tartja a városban. Mintegy 40 intézmény részvételével zajlik a szakmai egyeztetés két napon keresztül. 2013-ban alakult meg a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, amelynek célja, hogy segítsék egymást a benne lévő intézmények. Évente két alkalommal, ősszel és tavasszal tartanak közgyűlést, amikor lehetőség van az aktuális problémák, jogszabályi változások megbeszélésére is, tudtuk meg Szikszai Zsuzsannától a József Attila Múzeum vezetőjétől. A közgyűlésen részt vett az…
Szabadtéri tűzesetekhez riasztották az egységeket kedden
Négy településen lángolt az avar, személyi sérülés egyik esetben sem történt. Két hektáros területen égett a száraz aljnövényzet kedden délután Hódmezővásárhely külterületén, Kútvölgy közelében. A hódmezővásárhelyi tűzoltók érkeztek a helyszínre, két vízsugárral és kéziszerszámokkal akadályozták meg a lángok továbbterjedését. A tűzesetben nem sérült meg senki, a lángok nem okoztak komoly károkat a környezetben. Szabadtéri tűzesethez riasztották a tűzoltókat Makóra, Zákányszékre és Pusztaszerre is, az egységek mindhárom esetben rövid idő alatt…
Emmi: november 13-ig lehet benyújtani a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázatokat
November 13-ra módosul a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat benyújtási határideje a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár döntése alapján.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer célja – az esélyteremtés érdekében – a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.  Az ösztöndíjpályázatra azok a hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2018/2019-es tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, vagy felsőfokú…
Újabb lendületet vettek az építkezések
Folytatódott a lakásépítések lendületes bővülése, az év első kilenc hónapjában több mint tízezer otthon készült el. Szakértők az év hátralévő részére és jövőre jelentős átadási hullámra számítanak, amivel az ágazat a válság előtti szintet is megközelíti – írja a Magyar Idők. Mintegy 28 százalékkal több, 10 128 lakás épült 2018 első három negyedévé­ben az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. Az építések a községekben kiemelkedő ütemben…
Jövő decemberre újulhat meg az ENI konyhája
Sikeresen pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Makói Egyesített Népjóléti Intézménnyel közösen: ennek köszönhetően a Kálvin téri bölcsőde épületében található konyhát tudják rendbe hozni. A beruházás 2019. december 31-ig készülhet el. 53 millió forintnyi pályázati forrásból korszerűsítik az ENI Kálvin téri konyháját: a beruházást a Belügyminisztérium 70 százalékban támogatja majd, a 17 százalékos önerőt – 13 millió 250 ezer forintot – az önkormányzat biztosítja majd. A támogatásnak köszönhetően a bölcsőde…
Szabó Bálint: Akár már csütörtökön ítélet születhet a Szeviép-ügyben
Akár már csütörtökön megszülethet az elsőfokú ítélet Szeviép-ügyben – nyilatkozta Szabó Bálint az ügy károsultjainak ügyvédje az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Hozzátette: abban az esetben, ha a szegedi járásbíróság bűnösnek találja a vádlottakat és több mint 5 év szabadságvesztéssel sújtja őket, már aznap rács mögé kerülhetnek. Nincs még egy város Magyarországon, ahol megmerték volna azt csinálni, hogy több milliárd forint értékben ellopják az alvállalkozók pénzét, amelyet aztán a…
Csökkent a benzin ára
Szerdán bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 386 forint lett. A gázolaj átlagára literenként 429 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor 3 forintos emelkedéssel a gázolaj átlagára 429 forintra nőtt, a benziné pedig 391 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A…
Jó reggelt, Makó!
Újabb kormánybiztosi munkát kapott Lázár János, jól ütemben halad a Makovecz-könyvtár kivitelezése és II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánítanák 2019-et. Tegnap ezekről is olvashattak! Évekbe telhet még a poloskák megfékezése: az amerikai szakértők a természetes ellenségeikben, a szamurájdarazsakban, magyar kollégáik a poloskafajokat vonzó rovarcsapdák kifejlesztésében, illetve parazitákban látják az invázió megfékezésének lehetőségét. Megerősítést vár a kormány a nemzeti konzultációtól: a kérdőíven arra az alapvető sorskérdésre várják a választ, hogy az Európát érintő…