Belföld Hírek

Többen is vállalják, hogy tudtak a jobbikos pénzügyekről

Legalább tizenöt olyan személy van, akik egy nyomozás során már tanúként igazolnák Szabó Balázs volt jobbikos állításait a párt gyanús pénzügyeiről – írja a Magyar Idők. A lap értesülései szerint a politikus által, csalás ­miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentéséről már döntött az illetékes hatóság, így akár ma kiderülhet, elrendeli-e az ügyészség a nyomozást a Jobbikon belüli korrupciógyanús pénzmozgások ügyében.

A IX. kerületi ügyészség gazdasági bűnügyek osztályára került a Jobbikot érintő korrupció, illetve tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt tett feljelentés – tudta meg a Magyar Idők.

A lap értesülései szerint az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében már döntés is született, azt az illetékes hatóság akár már ma közölheti. A lap ezzel együtt úgy tudja, már legalább 15 olyan személy van, aki – ha elrendelik a nyomozást – tanúként alá tudná támasztani Szabó Balázs állításait, és több mint ötven személy jelentkezhet még, aki érdemi információval tud szolgálni, illetve tudhatott a Jobbikon belüli pénzleosztásokról és visszafizetésekről.

Ismeretes, az elmúlt időszakban több, a Jobbikhoz korábban kötődő személy is azt állította: ismeretlen eredetű pénzek kerültek a pártvezetéstől a választókerületekhez, valamint a Jobbikhoz köthető N1TV-hez.

Szabó Balázs volt szekszárdi elnök arról beszélt, hogy nejlonzacskókban érkeztek a pénzek a Jobbik regionális igazgatóinak. Feltételezése szerint Simicska Lajos adhatta a pénzt Szabó Gábornak, a Jobbik pártigazgatójának, aki leosztotta a regionális igazgatóknak, akik a tagokkal fizetették be a volt médiavállalkozó pénzét a pártkasszába. Szabó állítása szerint az ő régiójában 8-10 millió forint került ilyen módon a párthoz, ami országos viszonylatban elérheti a kilencvenmillió forintot is.

Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője arról beszélt, hogy a párt ismeretlen eredetű készpénzt folyatott át a médiumon. – Az N1TV esetében ez úgy működött, hogy rá voltunk kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetét nem magyarázták meg, de azért nagyjából mindenki sejtette, honnan származik – mondta.

Ebben az ügyben egyébként a közérdekű feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a fővárosi IX. kerületi ügyészséghez. A Jobbik mind Szabó Balázs, mind Kisberk Szabolcs esetében azt állította, jogi elégtételt fognak venni a rágalmakért, ám az érintettek az elmúlt időszakban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak ez ügyben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.