Blog Szekeres Anna

Ragyogj!

Nőciségről meg az időről, de még inkább a kortalanságról.

Ha nem haragszol meg az igazságért, elég gyűrött vagy! – mondta egy régi jó ismerősöm. Kábé én is így éreztem magam, de azt azért nem hittem, hogy ez ennyire ki is ül az arcomra. Ami gáz, hogy a megjegyzés egy négynapos hosszú hétvége utáni reggelen hangzott el, amikor elvileg még a pihenés nyomainak is látszódnia kellett. És itt a mondat végi „volna” hiányzott, sajnos a fizimiskámról is. Pedig a hajam még őrizte a fodrász ügyeskedését és mondhatni sikeres programokon voltam túl.

De valamit mégis üzenni akart az éter, mert ugyanaznap reggel egy kedves fotós küldött át egy széles mosolyú, de tele-ránc képet rólam. A kép igazán jó, a fotográfus szeme és a masinája is, mert hitelesen elkapta a valóságot. Ő azt mondta, nagyon aranyos felvétel (szerintem inkább ő az a megjegyzéssel), technikailag tényleg nincs vele gond, arról meg nem tehet, hogy eltelt az idő (mármint felettem). Régebben mindig furcsálltam, mikor középkorú ismerőseim felkészülési időt kértek a fényképezés előtt, vagy figyelték, hogy ne vigyorogjanak túlzottan (ne látszódjon a fog, a ránc), illetve hogy előnyösebbnek vélt profiljukat mutassák. (Itt jön be a cselezés a napszemüveg viseléssel, a komoly ábrázattal stb.) Kezdem kapiskálni a dolgokat mostanság, bár azért a belső hangom még igencsak berzenkedik az ilyen trükkökkel egyelőre. Bár a legutóbbi osztálytalálkozós élményem is arra enged következtetni, ez már csak rosszabb lesz. Ugyanis a régi fotók nézegetésekor egymásnak adogattuk a szemüveget meg a telefon zseblámpájával világítottunk rá a felvételekre. Nyilván most még nagyokat nevettünk rajta, de már most biztosra vehető, az újabb öt év múlva a helyzet fokozódni fog. Persze, nincs ezzel gond. Az lenne fura, ha mindenki úgy nézne ki, mint tizenéves korában.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy rossz formában vagyok, csak ez már nem az a kor és arc, ami semmilyen optikai tuningot nem kíván. Már nem úgy van, hogy csak felkelek, és jól nézek ki, a külvilágra felkészülési idő bizony folyamatosan növekszik, a fogyókúrára szánt idő mennyiségével együtt. Kellenek az apró praktikák az öltözködésben is, nem csak az a szempont, mi a divatos, mint régen, hanem, hogy mi áll jól, ne adj isten, mi takar előnyösen. Viszont pont egy próbafülkében ért utol a pozitív mondat, rúzzsal felírva a tükörre, miszerint „Gyönyörű vagy!” És tényleg! A marketing cél csak másodlagos volt számomra, ami először eszembe jutott, hogy igazán az a fontos, én hogyan látom magamat. Mindegy a tükör hol mutat pluszt vagy mínuszt, vagy a külvilág mit sugall, a lényeg az, én hogyan érzem magam a bőrömben. Mert ahogyan a karikák vagy a plusz kilók, azért ennek is át kell jönnie, amikor ránk néznek. Szerintem, ha jóban vagyunk magunkkal és az életünkkel, akkor ez az összkép az üzenet és nem az, hány évesek vagyunk és ennek milyen külső jelei vannak. Persze, a mai kor agyonretusált és örök fiatal világában nem könnyű képviselni a természetességet, de azért nem lehetetlen. Ez is tán bölcsesség dolga meg a belátásé.

Öregedni szépen is lehet és a kornak semmi köze a boldogsághoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.