Hírek Kiemelt Makó színes

Három új bemutatóval is készül a Makói Teátrum az új évadban

Harmadik évadát kezdte meg a Makói Teátrum (MATE), amely során három új bemutatóval is készülnek, de az előző évadban már megismert Jutalomjátékot is újra láthatja a nagyérdemű közönség.

A társulat most induló évadjának mottója és címe Juhász Gyula verséből származik: “szemünkben tükrözik tekintetük”. Ezzel azt az izgalmas és motiváló korszakot próbálják visszaadni, amit a makói közönségtől kaptak azzal a lehetőséggel és felelősséggel, hogy lassan minden korosztály számára akad új alkotómunka és kezdeményezés a társulat munkáit tekintve.

Varga Norbert, a Makói Teátrum művészeti vezetője elmondta: a nyáron tréningeket tartottak, illetve születésnapi ajándékként a Soproni Pinceszínház vezetőjének egy rövidfilmmel is készültek, szeptember 14-én a Kiszombori falunapokon pedig eljátszották Rejtő Jenő darabját is, a Jutalomjátékot, amelyet ősszel a Szegedi Pinceszínházban is látható lesz.

A harmadik évadban három új bemutatóval is készül a társulat, elsőként Csokonai Vitéz Mihály darabját, a Karnyóné avagy a vénasszony szerelme című zenés vígjátékot mutatják be a Hagymaház színpadán, november 9-én, pénteken 19 órai kezdettel, Varga Norbert rendezésében. A művészeti vezető kiemelte: ugyan Csokonai tündérjátéka 1799-ben íródott, ám a fanyar diákhumor miatt a gimnazisták figyelmére is számítanak, hiszen ma is aktuális. Az egyszerre szomorú elemeket is tartalmazó vígjáték eredeti szöveggel fog elhangzani, amely során nemcsak az ízes magyar beszéddel, de palóc tájszólással is találkozhatnak a nézők. Az egyfelvonásos darab zenei elemeket is tartalmaz majd, a díszletet pedig Bárdi Andrea készítette.

A megkezdett hagyományt folytatva karácsony alkalmából újabb bemutatóval készül a társulat. A Makói Teátrum Oscar Wilde talán leghíresebb novelláját, a Boldog herceg történetét adaptálja színpadra. A december 14-én, a Hagymaházban debütáló dramatikus játék egyaránt szól gyermekeknek és felnőtteknek is.

A 2018/2019-es évaduk második felében, a tavaszi időszakban mutatja be a MATE a Búcsúterápiát, amely a kortárs író, Pálffy Zsófi darabja. Ennek kapcsán Varga Norbert úgy fogalmazott: azért választotta ezt, mivel merőben teljesen más, mint amit Rejtő vagy a Karnyóné képvisel.

– Azt gondolom, és ez fontos, hogy egy most alakult társulatnak, bármilyenről is legyen szó, legalább 2-3 év kell, hogy igazán megtalálja a hangját. Most nem a hangokat keressük, hanem hogy mi az, amiben izgalmat és feladatot tudunk egymásnak adni minden területen. Ez azért fontos, mivel egy társulatnál talán a legfontosabb, hogy nem mindig ugyanazt a sablont játssza el, hanem próbáljon egyel előrébb lépni – emelte ki a művészeti vezető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.