Belföld Hírek

Toroczkai: Sok csontváz van még a Jobbik szekrényében

Toroczkai László, a pártból kizárt, egykori alelnök azt mondta: „nagyon sok csontváz van még a Jobbik szekrényében”. Ez egybecseng azzal, amit kedden Volner János, a pártból frissen kilépett alelnök mondott, vagyis, hogy vannak kétes ügyei a Jobbiknak, amelyeket eddig a közvélemény nem ismert, de mostantól jöhet, aminek jönnie kell.

Még sok olyan ügye van a Jobbikban, amelyeket a pártvezetés legszívesebben eltitkolta – így kommentálta Toroczkai László a Jobbik legújabb pártfinanszírozási botrányáról szóló híreket.

A Jobbik volt szekszárdi elnöke azt állítja, hogy a választási kampányban Szabó Gábor pártigazgató nejlonzacskókban vitte a pénzt az alapszervezetekhez, amiket aztán a tagságnak a postán keresztül kellett befizetni a pártkasszába. Szabó Balázs szerint országos szinten 100 millió forint vándorolhatott így Simicska Lajos zsebéből a Jobbikba. Emiatt feljelentést is tett.

Kedden a Jobbikból távozó Volner János elismerte, hogy ő is hallott arról, hogy zacskóban utaztak a pénzek a pártkasszába. Néhány órával korábban pedig azt is mondta eddig „rajta tartotta a fedőt a Jobbik kétes ügyein, de azt most leveszi”. A párt egykori alelnöke ezzel együtt jelentette be kilépését a pártból.

Véleménye szerint a Jobbik elesett, a pártot pedig rossz irányba viszi a jelenlegi vezetés. Úgy fogalmazott: egyesek loptak egy pártot maguknak azzal, hogy az ideológiát, amit a párt követ, semmissé tették, elmosták a jobb és baloldal közti határokat. Most megpróbálják egy olyan szociálliberális erőkkel kötendő szövetsége belehajszolni a pártot, ami a semmibe vezet – fejtette ki véleményét Volner.

Mindezért elsősorban a Jobbik volt elnökét Vona Gábort és jelenlegi vezetőjét, Sneider Tamást tette felelőssé.

Eddig a Jobbik egyik országgyűlési képviselője, Staudt Gábor volt az egyetlen aki nyilatkozott Volner János kilépéséről, ami szerinte azért történt, mert Volner elakart menekülni a felelősségre vonás alól.

Volner Jánossal együtt két másik parlamenti képviselő, Apáti István és Fülöp Erik is távozik a Jobbikból. A választások óta már négyen hagyták ott a Jobbik parlamenti képviselőcsoportját.

Forrás: hirado.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.