Hírek Sport

Ifjúsági olimpia: minden idők legjobb szereplése Buenos Aires-ben

Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárja a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése.

A csütörtöki utolsó napon magyar részről már nem lesz érdekelt egy versenyző sem, a záróünnepséget – közép-európai idő szerint – éjjel tartják.

Az, hogy a 79 fős küldöttség hányadik helyen zár az éremtáblázaton, a zárónap után dől el. A magyarok közül az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna volt a legeredményesebb három-három győzelemmel, előbbinek pedig még egy ezüstje is van.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékezetet, hogy a magyarok 20 sportágban indultak, és ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a “bővített mérleg”.

A magyar érmesek:

arany:

  • Milák Kristóf (úszás – 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
  • Rabb Krisztián (vívás – kard egyéni)
  • Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
  • Berecz Blanka (úszás – 200 m pillangó)
  • Késely Ajna (úszás – 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
  • Pusztai Liza (vívás – kard egyéni)
  • Rendessy Eszter (kajak – gyorsasági verseny)
  • Kiss Ádám (kajak – gyorsasági verseny)

ezüst:

  • Milák Kristóf (úszás – 100 m pillangó)
  • Gönczöl Laura (kenu – gyorsasági verseny)
  • Balázs Krisztián (torna – talaj)
  • Bácskay Csenge (torna – ugrás)
  • Szél Anna (birkózás – 57 kg)
  • Endrész Klaudia (atlétika – távolugrás)
  • Huller Dániel (atlétika – 400 m gát)

bronz:

  • Vég Zsombor (cselgáncs – 100 kg)
  • Leány strandkézilabda-válogatott
  • Gulyás Michelle (öttusa – egyéni verseny)
  • Balázs Krisztián (torna – nyújtó)
  • Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár – kombinációs csapatverseny)

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.