Kiemelt

Első magyar nők 8163 méter magasan

Kerekes Éva és Herczeg Angelika a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsára jutott fel szeptember 28-án. Az 8163 méter magas nepáli Manaslura helyi idő szerint 5 óra 55 perckor értek fel. Ők az első magyar nők, akik megmászták a Himalájában található magaslatot.

Nem mindennapi teljesítményt nyújtott Kerekes Éva és Herczeg Angelika, akik szeptember 28-án mászták meg a 8163 méter magas Manaslut – a világon ők az első magyar női hegymászók, akik feljutottak a világ nyolcadik legmagasabb hegyére az „Éld az álmaidat!” Magyar Női Manaslu Expedíció 2018 keretén belül. Mint Éva elmesélte, augusztus 31-én indultak Budapestről, majd szeptember 1-jén értek Katmanduba. Néhány napos autóút és trackingelés (magashegyi túrázás) után, szeptember 9-én érkeztek meg a 4900 méter magasan lévő alaptáborba.

– Pár nap pihenés után elindultunk a hegyre az első akklimatizációs kört megtenni, amelynek során érintettük az első legmagasabb helyet, amely 6300 métert jelentett – fogalmazott a hegymászó. – Nyilván, ez nem olyan gyorsan ment. Az első napon eljutottunk az 5700 méter környékén lévő egyes táborba, ahol egy éjszakát töltöttünk, majd feljebb mentünk a kettes táborba, ami 6200 méteren van. Onnan tovább mentünk a hármas tábor irányába, amit nem értünk el akkor még, mert nem voltak kiépítve a fix kötelek a két tábor között. Sétáltunk egy nagyot a hóban és készítettünk pár képet, onnan indultunk vissza az Alaptáborba pihenni.

Kerekes Éva és Herczeg Angelika.
Kerekes Éva és a baszk delegáció.
navigate_before
navigate_next

Ahogy Éva mesélte, picit hosszabb lett a pihenés, mivel esett egy kis hó, azonban szeptember 23-án este tudták meg a sherpáktól, hogy másnap elindulnak megmászni a világ 8. legmagasabb hegyét. Szeptember 27-én érték el a 7400 méter magasan lévő négyes táborba, amely a Manaslu I. nyergén található.

– Szeptember 28-án, hajnali fél 1-kor indultunk el a csúcsot megmászni. Helyi idő szerint, körülbelül 6 órakor értük el a 8060 méteres magasságot, majd kétórányi várakozás után felülhettünk a 8163 méter magas csúcsra – mesélte a hegymászó.


A makói zászló 8163 méter magasan.

– Nagyon jó érzés volt fent állni a csúcson a hideg ellenére, a mászás minden nehéz perce megérte. Amikor ott vagy, igazából fel sem fogod, hogy sikerült –mondta Éva. – Még az eszembe jutott, hogy le ne essünk, mivel egy nagyon picike, körülbelül 2-3 négyzetméteres helyen lehetett fényképet készíteni, ahol előttünk már rengetegen voltak – tette hozzá.

A hegymászók szeptember 30-án hagyták el az alaptábort, majd egy 4 napos tracking vette kezdetét. Kerekes Évi elmondta, fárasztó volt a mászás, sokat kivett belőlük a 8163 méteres hegy és a nagy szintkülönbségek is – azonban mióta hazaért, sokat pihen.

– Terveink már vannak Angélával: mindenképpen vissza szeretnénk menni Nepálba, de még konkrét hegyet nem tudunk. Az biztos, hogy valamelyik 8000 méterest szeretnénk megmászni – tudtuk meg tőle.

Képek: Kerekes Éva Hegymászótanonc.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.