Hírek

Tankó Zoltán: mérföldkő előtt állunk

A BKIK Ipari Tagozatának alelnökével, a Műszertechnika Zrt. vezérigazgatójával, Tankó Zoltánnal a közelgő Kamarai Napok kapcsán a magyar ipar jövőjéről, kilátásairól, a generációváltás nehézségeiről és a kamara szerepéről beszélgettünk – írja a Blogstar.

A Kamarai Napokon először lesz közös rendezvénye az ipari és kereskedelmi tagozatnak: a Hungexpo B pavilonját a magyar iparnak szentelik. Szükség van erre?

Úgy gondolom, mindenképpen. A magyar ipar számára megteremti a lehetőséget, hogy megmutassa azt, mi mindenre képes, hogy mi a különbség a magyar ipar és a multinacionális cégek között. Ez nagyon fontos üzenet lehet egy ilyen kamarai rendezvényen.

A vas és acél országa nem lettünk a Kádár-korszakban, most már nem ez a cél, mégis az elmúlt nyolc év egyik legjelentősebb és legszembetűnőbb pozitív változása a Magyarországon zajló és kiterebélyesedő gépjárműgyártás. A nagy állami támogatással megvalósuló BMW-, Mercedes-, és Audi-bővítés mekkora hatással van a nemzetgazdaságra?

Több szempontból is rendkívül fontosnak látom ezt. Az egyik az, hogy ez egy hihetetlen húzóágazat Magyarországon, hiszen nemcsak a technológia települt ide, nemcsak maguk az összeszerelő üzemek, hanem rengeteg kiszolgáló terület is létrejött. Legalább háromszor annyian dolgoznak a háttériparban, mint magában a végszereldében, ahonnan kijönnek az autók. És rendkívül magas technológiai színvonalat tanulnak meg az emberek. Hadd mondjak egy példát, ami engem nagyon meglepett néhány héttel ezelőtt hannoveri IAA kiállításon. Mégpedig az, hogy

a törökök fantasztikus minőségben gyártanak buszokat. És megkérdeztem egy törököt, hogy miért? Azt felelte: „a németek húsz éve Törökországba telepítették a technológiát, azt fejlesztjük továbbra is, de közben hazajöttek külföldről a  mérnökeink, és most már otthon csinálják a buszokat”. És jobb minőségűek, mint a Mercedes buszok. Döbbenet volt!

Szerintem ez egy hatalmas lehetőség Magyarország számára, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez nem megy egyik évről a másikra. Ezt a tudást, ezt a képességet – hogy tudunk szervezni, hogy tudjuk, hogyan működik egy vállalat, milyen folyamatokat kell kialakítani, milyen minőségbiztosítást kell hozzátenni – itt hagyja bárki, aki Magyarországra települ. Ezt persze ki lehetne találni magunktól is, mert kellően okosak meg kreatívak szoktunk lenni, de azért néhány ezer emberévnyi munkának a befektetését nehéz pótolni néhány embernek. Azaz az egyik oldalon van egy GDP-növelő, rendkívül fontos gyártási képesség és export tevékenység, a nemzetközi piacon való megjelenés lehetősége magyar hozzáadott értékkel. A másik oldal viszont egy nagyon hosszútávú befektetés a munkások és a mérnökök fejében.

Hogy látja – a jövőre nézve – Magyarország tekintetében a török példát? Hazajönnek a mostesetleg külföldön munkát vállalók?

Akkor igen, ha itthon is tudnak hasonló, vagy jobb körülmények között élni, mert mégiscsak jobb otthon élni, mint valahol a világban másutt. Ezt meg kell teremteni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A török példa 30-35 évnyi, lehet, hogy a második generáció fog hazatérni.

Ezek szerint beindult már ez a technológia-, vagy tudástranszfer, amire a rendszerváltozás óta számítottunk, hogy a duális gazdaságban majd a multinacionális cégekből áramlik a szervezési és technológiai tudás a magyar kkv-kba. Most már mondhatjuk talán, hogy működik?

Ez azon múlik, hogy akarja-e a kkv, vagy nem akarja. Nagyon nehéz, mert egy multiban megtanult dolgot nem lehet egy az egyben áttenni egy kkv-ba. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez egyszerűen lehetetlen. És nagyon nehéz a kettő közötti kulturális különbséget összehozni. Ezt gyakorolni kell. A tudástranszfer gyakorlatilag megszületett, nagyon sokan vagyunk olyanok, akik multinál eltöltve 10-12 évet kiképzettek vagyunk arra, hogy egy kkv-t vezessünk. Teljesen más viszont a magyar valóság, mint egy multi valósága, a kettőt valahogy össze kell tudni olvasztani. Egy kisvállalat, de még a 20-30-50 fővel rendelkező vállalkozások többsége is, amelyek nem valami nagy multinak a beszállítói, nagyon sokszor még mindig egyik napról a másikra élnek. Nem nagyon mernek tervezni, és nem is tudnak tervezni. Mert az egyszemélyi vezető, aki létrehozta ezt a semmiből, előtte soha nem volt olyan helyzetben, hogy megtanulhassa. Számtalan esetben nem is akarja megtanulni, mert akkor a saját gondolatait kellene megváltoztatni, amitől fél. Ebben áll a kulturális különbség. Több mint 20 éve küzdünk azzal, hogy ez a szervezési, hatékonyságjavítási kultúra átjöjjön a mi gazdaságunkba. Ez előbb-utóbb be fog következni.

Ez összefügg a a szektorban lassan aktuálissá váló generációváltással?

Nemcsak ebben a szektorban, gyakorlatilag minden vállalkozás esetében kérdés most, hogy hogyan lesz a generációváltás. Ez sokkal komplikáltabb, mint elsőre gondolnánk, mert emberekről van szó. Itt nem „egyeket meg nullákat” rakunk egymás mellé, mint az informatikában, hanem az emberi gondolkodásmódot kell tudni adaptívan formálni. Azt gondolom, hogy

a generációváltás majdnem minden vállalat számára egy mérföldkő abban, hogy eldőljön: cég-e vagy ember-e. A kulcskérdés, hogy az egyszemélyi tulajdonos nélkül tud-e működni a vállalat. Ha tud nélküle működni, akkor lesz belőle kultúrát váltott, hatékony cég. Ha nem tud működni, akkor az a vállalkozás meg fog halni.

Ha az első számú vezető meg tudja oldani, hogy helyette dolgozzanak emberek, akkor van esélye arra, hogy ebből komoly céget csinál, egyébként nem.

És ebben a folyamatban tudnak segíteni az olyan szervezetek, mint mondjuk a kamara? Vagy ezt mindenkinek magának kell megoldania?

Ezt senki nem tudja magától megoldani, mert egy vállalkozónak nagyon-nagyon kevés ideje van arra, hogy az ehhez szükséges tudást fölszedje. Megint csak a személyes példát mondom, nekem durván 8 évembe telt felső vezetőként dolgozva egy nagyvállalatnál, amire azt éreztem, hogy nagyjából tudom, mit kell csinálni ahhoz, hogy megváltozzon a vállalkozásunk környezete. És ehhez – ezen idő alatt – évente 6 hetet eltöltöttem iskolapadban. Ma ezt melyik vállalkozó engedheti meg magának? A kamarának ebben nagyon komoly szerepe lehet, de ahhoz az kell, hogy a kamara olyan módon tudjon a vállalkozókhoz szólni, hogy hiteles legyen, hogy a vállalkozó értse, hogy nem ellene, hanem érte van, és higgyen neki. A budapesti kamara esetében most talán megvan ennek a lehetősége, de ez is egy nagyon lassú folyamat. Évekbe telik mire kiépül a bizalom.

 

Forrás: Blogstar | Borítókép: Rácz László / N3 Kommunikáció

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.