Hírek Kiemelt Makó Térség

Bizonyítványt kaptak városunk és térségünk iskolái

A napokban megjelent az általános- és középiskolák hazai rangsora – írja a vasarhely24.hu. A portál a vásárhelyi és a makói térség iskoláinak helyezéseit összesítette. Az eredmény több mint elgondolkodtató.

A legjobbiskola.hu honlapon megjelent az általános- és középiskolák rangsora. A lista a kompetencia mérések, valamint az érettségi vizsgán elért eredmények figyelembevételével készült, több kategóriában. A legjobb eredményű iskolák és a középiskolai rangsor kategóriájában elérhető adatokat összesítettük a Csongrád megyei 04. számú választókerület területén. Az eredmények jelzésértékűek.

Van mit helyre tenni az iskolákban! Minden hazai intézmény számára a cél, hogy az országos rangsorban a legjobb 100 iskola közé kerüljön, illetve amely intézmény benne van, az  megtartsa előkelő pozícióját. A térségünkben működő intézményeknek ehhez még sokat kell dolgozniuk, de úgy is fogalmazhatnánk: ezen a bizonyítványon bizony van mit javítani.

Az eredményeket elemezve leszögezhetjük, hogy a család és a szülői háttér meghatározó, így nehezebb egy kisebb településen, rosszabb anyagi helyzetben lévő gyermekek esetében jó eredményeket elérni, de a megoldás, és egyben a rangsorbeli helyezések kulcsai is a pedagógusok. A fejlődés és a jobb tanulói eredmények alapfeltétele, hogy a pedagógus képes legyen megszerettetni saját tantárgyát, amelyre felkészült, elhivatott és diákközpontú tanárok képesek, akik nem csupán a tankönyv anyagát adják le, hanem felfedezik és kibontakoztatják a tehetségeket, segítik a felzárkóztatásra szorulókat, élményszerű óráikkal, foglalkozásaikkal felkeltik tanítványaik figyelmét, és elhivatottá teszik őket az adott szakterület iránt.

A felkészült, gyermekközpontú oktatók azonban komoly sikereket tudnak elérni, amely nemcsak az iskolákkal való szülői és tanulói elégedettséget növelik, de a tanulók eredményein keresztül az intézmények értékét, színvonalát is. Az alábbiakban megtekinthető rangsor nem a tantermek fejlettségét, vagy a szertár gazdagságát, hanem az oktatói munka eredményességét, a gyerekek felkészültségét képezi le számokba. Fontos azt is figyelembe vennünk, hogy a minőségi oktatás egyik tartópillére a folyamatos együttműködés a szülő, a diák és a pedagógus között, enélkül nehezen lehetnek sikeresek a tanárok.

A ranglista pillanatnyi állapotot tükröz, így akár évről évre javítható, amire szükség is volna, hiszen az iskolák bizonyítványával egyelőre nem lehetünk elégedettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.