Volt londoni nagykövet látogatott Makóra
A város ügyeiről egyeztetett Farkas Éva Erzsébet és Lázár János.Czakó Borbála korábbi nagykövettel, amelyről közösségi oldalán számolt be a polgármester. – Czakó Borbála, a Hungarian Business Leaders Forum elnöke, korábbi londoni magyar nagykövet a mai napon városunkban tett látogatást. – írja Farkas Éva Erzsébet Facebook-posztjában. A polgármester hozzátette, Czakó Borbálával és a térség országgyűlési képviselőjével Makó megtartó erejéről, az előttünk álló gazdasági kihívásokról és a jövő generációjának befektetési igényeiről is…
Kilencven énekes hangáhítata a makói görögkatolikusoknál
Különleges és felemelő zenei élménnyel szolgált ma a Szent Efrém Férfikar és a Lautitia Gyermekkórus közös koncertje. A makói görögkatolikus templomban rendezett hangversenyen egyházi művek mellett kortárs zenei darabok is felcsendültek. A helyiek már ismerősként köszönthették a Szent Efrém Férfikart, akik harmadik alkalommal látogattak el a görögkatolikus közösséghez. Az idén 240. születésnapját ünneplő makói templom búcsúünnepének nyitányaként ismét lenyűgözték zenei előadásukkal hallgatóságukat. – Különleges bizánci értéket képviselnek ők, amit mindenképpen…
Dagad a botrány Szegeden
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő és Botka László párosával kapták az ingyenbérletet, mégsem kellett bíróság elé állniuk a hűtlen kezelés vádjával indult parkolási ügyben. – írja a Magyar Hírlap. A szegediek nyolcvannégy százaléka szerint távozniuk kell posztjukról az elítélt városvezetőknek – derült ki egy közvélemény-kutatás adataiból, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertetett a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja. Ismert, a Gyulai Járásbíróság első fokon hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek Szeged címzetes főjegyzőjét, a város szocialista alpolgármesterét…
Hódmezővásárhelyi Fidesz: Márki-Zay a legkorruptabb politikusokkal dolgozik együtt
Ezek között Kis Andreát, Hadházy Ákost és Botka Lászlót említette meg a kormánypárti képviselőcsoport, mely szerint a vásárhelyi polgármester nem menekülhet a permanens kampányba a munka elől. – Mi, vásárhelyiek úgy szocializálódtunk, hogy ha feladat van, nem szaladunk el előle, és minél nagyobb a kihívás, annál keményebben és szívósabban dolgozunk – ezt üzente Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője a vásárhelyi polgármesternek. A kormánypárti képviselőcsoport annak kapcsán tartott rövid sajtótájékoztatót, hogy a…
Évente 1500 nő hal meg az emlőrák miatt
Nagy részük pedig gyógyítható lenne, ha időben felfedezik a betegséget. Október az emlőrászűrés fontosságára felhívó programok hónapja, Makón is több száz érdeklődő volt a figyelemfelhívó kerékpározáson. – Van olyan módszer az emlőrák felismerésére, amellyel korai stádiumban fel lehet fedezni, ekkor még csaknem 90 százalékban gyógyítható – mondta el portálunknak Kallai Árpád, a kórház főigazgatója a makói figyelemfelkeltő kerékpározáson, éppen ezért lenne fontos, hogy minél több nő menjen el szűrésre, ha…
Lázár János SZTE
Lázár a szegedi egyetem fejlesztéséért lobbizik (videó)
Lázár János az SZTE új rektora, Rovó László meghívására vendégeskedett a Szegedi Tudományegyetemen. Szó esett arról is, hogyan javíthatják közösen a makói kórház ellátásának színvonalát. A térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán igen eredményesnek nevezte Rovó László rektorral és az SZTE vezetőivel folytatott megbeszélést. Napirenden szerepelt többek között a makói és vásárhelyi kórházak, valamint az egyetem együttműködése, melynek komoly szerepe van a térségben élők egészségügyi ellátását illetően, valamint a dél-alföldi felsőoktatás…
Szijjártó: busásan megtérül a BMW-beruházás támogatása
Busásan megtérül Magyarországnak az a több mint 12,3 milliárd forint, amellyel a magyar kormány támogatja a BMW debreceni beruházását – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, mielőtt aláírta a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével. Szijjártó Péter az aláírási ceremónián bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 kétsávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított…
Röszkénél és Tompánál is kamionba rejtőztek a bevándorlók
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. Három férfi pedig Tompánál próbálkozott elbújni egy kamionban. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A rendőrök 2018. október 12-én 4 óra 30 perckor egy észt honosságú kamion rakományának ellenőrzése során két, majd 6 óra 15 perckor egy macedón tehergépkocsiban szintén két határsértőt találtak megbújva a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában. A férfiak afgán és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat,…
Novák Előd: száznál is többen vettek részt a Simicska-pénzek szétosztásában
Úgy tűnik, hogy kabátlopási ügybe akarnak keverni minket, akiktől ellopták a pártunkat – így reagált Novák Előd Jakab Péter botrányba fulladt nyilatkozatára, ahol a szóvivő azt mondta: Dúró Dórán keresztül került kapcsolatba a Jobbik a CEU alapítójával, Teplán Istvánnal – írja a Magyar Idők. Szerinte a párt vezetése a jelenlegi döntéseit is a volt jobbikosok nyakába akarja varrni. A politikus beszélt arról is, hogy zajlott a Jobbikon belül a Simicska-pénzek…
Csiha Imrét köszöntötte a makói városvezetés
A 90 éves Csiha Imrét köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János települési képviselő. Imre bácsi Hajdú-Bihar megyében született, azonban az élet Csongrád megyébe hozta. Itt települt le és alapított családot. 1928. október 9-én született Balmazújvárosban Csiha Imre. Bár Hajdú-Bihar megyei, később az élet először Orosházára, majd később Kiszomborra hozta – katonaként. Mérlegképes könyvelőként végzett Makón. Feleségével 1956 karácsonyán házasodtak meg, két gyermekek született és négy unoka büszke nagyszülei.…
Tündér cukrászdává változott a kiszombori óvoda
Több mint 13 éves hagyomány folytatódott péntek délelőtt a Kiszombori Karátson Emília Óvodában: a Kincset érő nagyik jó gyakorlat keretében tündér cukrászdává változott az óvoda, ahol az egészséges finomságoké volt a főszerep. – Az idei évben is, mint ahogy minden évben, megújul ez a programunk, most az egészséges étkezést tűztük ki célul, ráadásul olyan módon, hogy egy kicsit a nagyikra is vigyázzunk, kényeztetjük is őket; lesz egy kis masszírozásban is…
Újabb körözött autókat fogtak a megyében
A rendőrök a magyar és a német hatóságok által körözött személyautókat foglaltak le Csanádpalotán és Röszkén. Egy román állampolgárságú férfi 2018. október 11-én 14 óra körül egy BMW X5 vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a csaknem 6 millió forint értékű járművet a magyar hatóságok körözik. Egy szerb állampolgárságú férfi 2018. október 12-én 4 órakor egy Opel Corsa sofőrjeként jelentkezett kilépésre a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Az…
Orbán: Az Európai Bizottság programja horror gyűjtemény
Brüsszelben gőzerővel gyártják a betelepítési programokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Úgy fogalmazott: a Brüsszelben ma hatalmon lévő bevándorláspárti erők a májusi európai parlamenti (EP) választásig mindent át akarnak erőltetni, mert előfordulhat, hogy a szavazás után egy bevándorlást elutasító többség jön létre a kontinensen. Az Európai Bizottság ezért most közzétette programját arról, mit kellene sürgősen végrehajtani, ami – a miniszterelnök értékelése…
Kizárására számít a Jobbik alelnöke
Mivel a Jobbik jelenlegi vezetése a Soros-hálózat befolyása alatt áll, a párt frakciója feltehetően nem fogja megszavazni a Sargentini-jelentés elítélését célzó kormányzati javaslatot – mondta Volner János – írja a Magyar Idők. A Jobbik felfüggesztett tagja a Karc FM-nek többek között arról is beszélt, hogy várhatóan végleg ki fogják zárni a pártból, miután az etikai bizottságban a jelenlegi vezetés emberei ülnek. – A Jobbik várhatóan nem fogja megszavazni a Sargentini-jelentés…
Jó reggelt, Makó!
Még mindig lehet pályázni a fecskelakásokra, 4 év alatt 45 km járda épült Makón, megkezdték a tanuszoda felújítását és újranyitott a nagylaki fiókgyógyszertár – tegnap ezekről is lehetett olvasni nálunk. Mutatjuk is! 2019-től emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj: jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Több mint ötmilliárd forintnyi igény érkezett a szociálistüzelőanyag-pályázatra: mondta Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára. Koji László szerint kompenzációs csomag kell az építőiparban. Még…