Hírek

Tőkés László: Brüsszelben a bevándorlók sokkal fontosabbak, mint a nemzeti kisebbségek

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács abból indul ki, hogy a hagyományos kisebbségpolitikai eszközök nem vezetnek célra, tehát radikálisabb eszközökkel, vagyis az autonómiaküzdelemmel kell kivívni a külhoni magyarság jogait – hívta fel rá a figyelmet Tőkés László, Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorának pénteki adásában. Az EP-képviselő közlése szerint az úgynevezett magyar ügyet ki kell vinni a nemzetközi porondra, de jelenleg az Európai Unióban sokkal fontosabb kérdésként kezelik a bevándorló kisebbségek ügyét, mint az őshonos nemzeti kisebbségekét – írja a Magyar Idők.

A külhoni magyar közösségek mindegyikét magába foglaló szervezet pénteken tartott ülést Budapesten. Az ülést követő sajtótájékoztatón Tőkés László kiemelte, Trianonra az autonómia a válasz, enélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az ECHO TV stúdiójában úgy fogalmazott, amit tönkretett Trianon azt kizárólag az önrendelkezés útján lehetne konstruktív módon helyrehozni. Emlékeztetett arra, hogy a románok már most ünneplik a 100 éve, 1918. december 1-jén kimondott egyesülésüket.

Mi a magyarellenes hangulatkeltéssel szemben egy békés, nyugodt, jövőre tekintő politikai diskurzust folytatunk és ennek jeleként október 12-én egy román-magyar tanácskozásra kerül sor jóravaló román értelmiségiekkel, közszereplőkkel Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában – jelentette be Tőkés László. A tervek szerint születik majd egy közös nyilatkozat a román-magyar kapcsolatok, illetve a trianoni múlt vonatkozásában.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte, Romániának látnia kellene, hogy egymásra utalt népek élnek egymás mellett s közös érdek Trianon korrekciója, ami az autonómia által lehetséges.

Tóth Kriszta műsorvezető azon felvetésére, hogy több mint egymillió aláírás gyűlt össze a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására, ugyanakkor az Európai Parlament mostanáig nem tűzte napirendjére a kérdést, Tőkés László emlékeztetett arra, korábban is próbálkoztak azzal, hogy létrejöjjön egy európai uniós kisebbségvédelmi jogvédő rendszer, de ezek a kísérletek mind kudarcba fulladtak.

Csapataink harcban állnak és erősödik részünkről a nyomás – fogalmazott Tőkés, aki szerint ugyanakkor a hagyományos kisebbségek ügyének nem kedvez a bevándorló kisebbségek ügye. Elvonja a figyelmet, ahogy a szuezi válság elvonta a figyelmet ’56 októberében Magyarországról – tette hozzá.

A teljes beszélgetést IDE kattintva tekinthetik meg.

 

Forrás: Magyar Idők | Borítókép: ECHO TV

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.