Hírek Kiemelt Makó színes

Színes csokorba fogta hagyományainkat a MENYUKE

Hagyományőrző Civilek Színes Csokra néven szervezett találkozót a Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesülete (MENYUKE). A Hagymaházban tartott rendezvényen nyolc csoport mutatkozott be.

Szekeres Mihályné, a MENYUKE elnöke több alkalommal vett részt hagyományőrző műsorokon, népzenei és népdalkörök találkozóján, innen eredt az ötlet, hogy megszervezzék a mai napot, mivel szeretett volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol különböző stílusok is bemutatkozhatnak.

– Szerintem a hagyományaink, a gyökereink nagyon fontosak; hogy továbbvigyük, tovább örökítsük – emelte ki, hozzátéve: szeretnének hagyományt teremteni a mostani találkozóból.

navigate_before
navigate_next

Királyhegyesről, Apátfalváról, Makóról, Csanádpalotáról és Szentesről is érkeztek csoportok a Hagymaházba, továbbá egy ukrán kórus, a Uysyvanky is bemutatkozott. A Szegedről érkező kórus vezetője, Petrovné Ráti Lilla portálunknak elmondta: négy éve baráti összejövetelek alapozták meg a csoport létrejöttét, 2017 januárjában pedig hivatalosan is megalakultak. Kiemelte: az ukrán dalok dallamvilága teljesen más, mint a magyar énekeké, nótáké, de a hasonlóságok is megtalálhatók.

Varga Andrásné Csanádpalotáról érkezett, a Búzavirág népdalkör tagjaként, dél-alföldi népviseletben. A népdalkör 2002-ben alakult, egy éve pedig újra alakultak. A kör legidősebb tagja, a 75 éves Ica mama elmondta: szeret énekelni, mulatni, szereti a társaságot, kedvencei pedig a vidám nóták.

A találkozón részt vett Farkas Éva Erzsébet is, aki virággal köszöntötte a résztvevő csoportok vezetőit. A polgármester köszöntőjében beszélt a MENYUKE-ről, a hagyományokról és a civil szervezetek támogatásáról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.