Hírek Külföld

A család fogalmáról dönt Románia

Egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házassága – így határozná meg a családot a román alkotmány, amennyiben a hét végi, kétnapos népszavazáson harmincszázalékos részvételi arány mellett a voksolók igent mondanak az alaptörvény módosítására – írja a Magyar Idők. – Napjainkban különösen fontos, hogy az ország alaptörvényében kapjanak védelmet alapvető értékeink – nyomatékosította a Magyar Időknek nyilatkozva Mihai Gheorghiu, a Koalíció a családért platformba tömörülő romániai civil szervezetek vezetője.

A férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönt Románia csaknem 19 millió választópolgára a szombaton és vasárnap megrendezendő, kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson. A referendum érvényességéhez a harmincszázalékos részvételi arány mellett az is szükséges, hogy a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint huszonöt százaléka igennel voksoljon.

A Koalíció a családért civil szervezet polgári kezdeményezés keretében indítványozta az alkotmánymódosítást, amelyhez a törvény által előírt félmillió­nál jóval több, hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze. A parlament két háza ennek nyomán fogadta el az alkotmánymódosító törvényt, amelyet – ­kötelező módon – népszavazáson is meg kell megerősíteni.

A bukaresti parlamentben jelen lévő politikai formá­ciók közül csak egy kis ellenzéki párt, a liberális Mentsétek meg Romániát foglalt állást a változtatás ellen. A magyar pártok az egyházakkal egyetemben jóformán egyhangúlag támogatják a referendumon való részvételt, és igen szavazatra buzdítottak. Részvételre szólította fel a romániai magyarokat Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

A népszavazást rövid, de hangos kampány előzte meg. Az ortodox egyház vezetői és papjai létfontosságú döntésről beszéltek, s természetesen támogató voksolásra szólították híveiket. Meglepő módon az alkotmánymódosítás ellenzői kifejezetten agresszív hangnemet használtak. A homoszexuálisok jogaiért kiálló Accept civil szervezet kampányklipje fasizmussal vádolta meg a kezdeményezőket. A változtatás ellenzői igyekeztek megbélyegezni, homofóbként beállítani az alkotmánymódosítás támogatóit, s bojkottra, azaz az urnáktól való távolmaradásra szólítottak fel.

A család fogalmának alkotmányos megfogalmazását szorgalmazó mozgalom kezdeményezője szerint a hét végi romániai népszavazás tétje alkotmányos oltalmat biztosítani a házasságnak.

– A házasság fogalmának tisztázása az alkotmány szövegében hatékonyabb oltalmat nyújt a közoktatásban a genderideológia offenzívája ellen is. Az iskolákban ugyanis a gyerekek máris egy alapvető paradigmaváltással kénytelenek szembesülni, ami a nőnek és a férfinak a családban, valamint a mindennapi életben betöltött szerepét, annak megértését illeti – mondta lapunknak Mihai Gheorghiu, aki a közéleti szerepvállalása mellett a bukaresti Parasztmúzeum igazgatóhelyettese.

Romániában a különböző egyházak eddig soha nem tapasztalt egységbe tömörültek a referendum kapcsán. Az ortodox, de a római katolikus és református egyházi vezetők is arra buzdítják híveiket, szavazzanak igennel a hagyományos család védelmében. Mihai Gheorghiutól azt kérdeztük, mennyire befolyásosak az egyházak a romániai társadalomban.

„Az egyház szerepe alapvetően fontos egy demokráciában. Az egyházak jelentik az emberek szabad lelkiismeretét, szabadságunk és létünk alapkövét. Meg kell védenünk a vallási lelkiismeret szabadságát, s vissza kell vernünk a keresztény lelkiismeretet érő támadásokat” – fogalmazott a civil szervezet elnöke. Leszögezte: Romániában az egyházaknak kiemelt szerepük van és lesz a társadalomra.

Gheorghiu – aki korábban a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt parlamenti képviselője volt – kitért azokra is, akik bojkottot hirdetve próbálják elérni, hogy a részvételi arány ne érje el a harminc százalékot a népszavazáson, s így az ne legyen eredményes. Szerinte ez egy, a referendumot elutasító kisebbség válasza, amely hamis érvekre épül. „Nem hiszem, hogy e hozzáállás hirdetésének lényeges befolyása lesz a népszavazás kimenetelére” – véli ­Mihai Gheor­ghiu.

A Koalíció a családért szervezet vezetője egy ideig a román külügyi tárca államtitkáraként is tevékenykedett. A referendum külföldi visszhangjával, a Brüsszelből érkező, egyre szaporodó dorgálásokkal kapcsolatban elmondta, egyesek igyekeznek folyamatosan fenntartani a népszavazás elleni nyomást külföldön, de ez – meglátása szerint – nem jelent lényegi akadályt a véleménynyilvánítás sikerét illetően.

A lap azt is megkérdezte Gheor­ghiu­tól, hogy lát-e esélyt arra, hogy Romániában bevezessék az uniós ­országok többségében – így Magyarországon is – már működő bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét, ami a házassághoz hasonló jogokat biztosít az azonos nemű párok számára. A civil szervezet vezetője emlékeztetett arra: a román parlamentben terítéken van három törvénytervezet ezzel kapcsolatban. Lesz egy közvita, és ezt ­követően dönteni fognak az ügyben – tette hozzá Mihai Gheorghiu.

Borítókép: Reuters

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.