Kamarai Napok 2018 – Kamaratörténeti konferencia és kiállítás nyílik
A Kamarai Napok nyitó rendezvényével, kamaratörténeti konferenciával és kiállítással tisztelgünk a régmúlt idők vállalkozó szellemű polgárai, bankárai, iparosai, kereskedői és kézművesei előtt, akik 1850-ben megalapították az első Pesti Kereskedelmi Kamarát. A mintegy 300 ezer fővárosi vállalkozás érdekeit képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) idén ünnepli fennállásának 168. évfordulóját. Ezen alkalomból a Kamarai Napok nyitó rendezvényével, a kamaratörténeti konferenciával és kiállítással tisztelgünk a régmúlt idők vállalkozó szellemű polgárai, bankárai, iparosai, kereskedői…
A szaunázásé a főszerep a hétvégén a Hagymatikumban
Péntektől vasárnapig szauna szeánszokkal várja vendégeit a makói fürdő a Szaunázók hétvégéje országos kezdeményezés részeként. Szombaton 16 órakor az országban több helyen ünnepelték egyszerre a szezon kezdetét, amely során három illat került felöntésre az ország számos szaunájában. A szaunázásé a főszerep a hétvégén, hiszen péntektől vasárnapig 14:30-tól szauna szeánszokkal készül a Hagymatikum, a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezéséhez csatlakozva. – Három illat kerül felöntésre országosan mindenhol 16 órakor: első körben a narancs,…
Aradon is koszorúzott Czirbus Gábor
Makó alpolgármestere a közösségi oldalán számolt be Aradon tett látogatásáról. Ma délután Aradon, az 1881-ben felállított emlékműnél koszorút helyeztem el. – írja Facebook posztjában Czirbus Gábor. Makó alpolgármestere később a városi ünnepségen is részt vett, ahol Kossuth Lajos szobránál helyezett el egy szál virágot.
Trócsányi: Magyarország soha nem fogja cserbenhagyni a kárpátaljai magyarságot
A kárpátaljai magyarok a magyar nemzet tagjai és Magyarország soha nem fogja őket cserbenhagyni, az anyaország kormánya és népe nagyra értékeli hűségüket az anyanyelvhez, a magyar kultúrához és hagyományokhoz – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter szombaton Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott központi kárpátaljai megemlékezésen. A tárcavezető a báró Perényi Zsigmond – Ugocsa vármegye 1849. október 24-én Pesten kivégzett mártír főispánja – emlékművénél elmondott beszédében hangsúlyozta: Kárpátalja egyik legfőbb értéke…
A Maros csábította Apátfalvára Feri bácsit
A 90 éves Pruzsina Ferencet köszöntötte az apátfalvi önkormányzat szombat délelőtt. Az ünnepeltet a Maros és a horgászat csábította Csongrád megyében, akinek a legnagyobb fogása egy 16 kilós amur volt.  Pruzsina Ferenc 1921. október 6-án született a Tolna megyei Faddon. A leszerelés után került először Komlóra, majd később Apátfalvára. Feri bácsi elárulta, a néhai felesége csábította Csongrád megyébe, bár ő először azt hitte, Makón fog élni. Végül nem így történt: a…
Makón is megemlékeztek az aradi vértanúkról
A városi ünnepségen a Makói Magán Zeneiskola és a József Attila Gimnázium adtak műsort, majd virágokat és mécseseket helyeztek el Kossuth Lajos szobránál. 169 évvel ezelőtt végezték ki az 1848-49-es szabadságharc megtorlásaként Batthyány Lajost és tizenhárom honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A kormány 2001. november 24-én…
Az időseket ünnepelték Apátfalván
Az Idősek világnapja alkalmából színes és vidám műsorral készültek az apátfalvi szép korúaknak a Faluházban. A helyi óvodások és iskolások, illetve a Két Szoknya, Egy Nadrág Társulat is fellépett ez alkalomból. Az apátfalvi nyugdíjasok nem unatkoztak szombat délután: a Faluházban az Idősek világnapja alkalmából kedves  műsorral kedveskedett az önkormányzat. Szekeres Ferenc polgármester köszöntőjében kiemelte, kívánja az idős és szép korúaknak, hogy bajaik, problémáik ellenére is élvezzék az életük minden egyes…
Színes csokorba fogta hagyományainkat a MENYUKE
Hagyományőrző Civilek Színes Csokra néven szervezett találkozót a Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesülete (MENYUKE). A Hagymaházban tartott rendezvényen nyolc csoport mutatkozott be. Szekeres Mihályné, a MENYUKE elnöke több alkalommal vett részt hagyományőrző műsorokon, népzenei és népdalkörök találkozóján, innen eredt az ötlet, hogy megszervezzék a mai napot, mivel szeretett volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol különböző stílusok is bemutatkozhatnak. – Szerintem a hagyományaink, a gyökereink nagyon fontosak; hogy továbbvigyük,…
Áder: a szabadság pótolhatatlan érték, ragaszkodnunk kell hozzá
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály (1800-1849) honvédtábornok sírjánál. Áder János az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé…
Deák Dániel: a Jobbik a szétesés szélére került
A szétesés szélére került a Jobbik, miután meghatározó politikusok távoztak a pártból – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A politológus emlékeztetett, pénteki ülésén kizárta Volner Jánost tagjai közül a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja, Apáti István és Fülöp Erik pedig jelezte kilépését a frakcióból. Hozzátette, Toroczkai László már korábban távozott a pártból. “A párt az elmúlt időszakban egy olyan hazugságspirálba került, amiből nem tud kijönni”…
A család fogalmáról dönt Románia
Egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házassága – így határozná meg a családot a román alkotmány, amennyiben a hét végi, kétnapos népszavazáson harmincszázalékos részvételi arány mellett a voksolók igent mondanak az alaptörvény módosítására – írja a Magyar Idők. – Napjainkban különösen fontos, hogy az ország alaptörvényében kapjanak védelmet alapvető értékeink – nyomatékosította a Magyar Időknek nyilatkozva Mihai Gheorghiu, a Koalíció a családért platformba tömörülő romániai civil szervezetek vezetője.…
Átadták a SZIGNUM Grundot
Fákat ültettek és időkapszulával is üzentek a jövőnek a Szent István Egyházi Általános Iskola ma rendezett Családi napján. Az intézmény hagyományos alkalmán került sor az új közösségi tér, a SZIGNUM Grund felszentelésére is. Negyvenállomásnyi érdekes programmal várták ma a diákokat és rokonaikat a makói kéttannyelvű iskolába.– Nagyon fontos közösségi alkalmunk minden évben a Családi nap, mert hiszünk abban, hogy csak közös munkával tudjuk formálni a gyerekeket és kísérni a fejlődésüket.…
Három ménes megmaradása fűződik a Ménesbirtokhoz
A Nonius, a Gidrán és a Furioso-North Star fajták folyamatos fenntartását kell kötelességszerűen ellátnunk, mondta mezőhegyesi sajtótájékoztatóján Lázár János, amelyről videót is tett fel közösségi oldalára. – Arra törekszünk, hogy a Mezőhegyesi Ménesbirtokon dolgozni rangot, megtiszteltetést, és biztos megélhetést jelentsen – emelte ki a térség országgyűlési képviselője, aki október 1 óta az állami vállalkozás tulajdonosi jogának gyakorlója. Mezőhegyesen egy több száz diákot tanító szakközépiskola fenntartója is a cég, ezt szeretnénk…
Volner Jánost kizárták a frakcióból, Fülöp és Apáti is távozik
Mint derült égből a villámcsapás érkezett a hír: a Jobbik péntek estig tartó frakcióülésén kizárták a képviselőcsoportból a párt vezetését élesen bíráló Volner Jánost. Két jobbikos képviselő Apáti István, és Fülöp Erik is vele tart. Ha a távozó politikusok csatlakoznak Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalmához, akkor akár a radikálisok frakciót is tudnak alapítani a parlamentben. Az újabb szakadással minden eddiginél nehezebb helyzetbe került a Jobbik. Volner János úgy értékelt, a…
Húszezer kiskacsa pusztult el tűzvészben
Kigyulladt egy ezernégyszáz négyzetméter alapterületű kacsaól Üllésen, az Árpád dűlőn, a tűzben húszezer kiskacsa elpusztult – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel szombat hajnalban. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a szegedi és a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók, akik hat vízsugárral elfojtották a lángokat, és megakadályozták, hogy a tűz továbbterjedjen a közelben álló épületekre. Oltás közben több gázpalackot sikerült kihozniuk az egységeknek, azonban több fel is robbant az ólban. Személyi sérülés…
Jó reggelt Makó!
Ha minden igaz, napsütéses hétvége áll előttünk, de hol vannak már a meleg napok? Mindenesetre ha tegnap lemaradt volna valamiről, akkor most bepótolhatja. Október 1-étől Lázár Jánost nevezték ki a tulajdonosi jogok gyakorlójának az állami Mezőhegyesi Ménesbirtokra. A térség országgyűlési képviselője tegnap erről tartott sajtótájékoztatót, amelyen többek között kiemelte, hogy hozzá méltó, feszes munkatempót fognak diktálni, hogy eredményes és hatékony állami vállalkozás jöjjön létre, ami támogatja a térségben élőket is.…