Hírek Kiemelt Térség

Csanádpalotán is köszöntötték az időseket

Az Idősek Világnapja alkalmából szervezett rendezvényen közel 200 nyugdíjas vett részt. A település nevében Nyergesné Kovács Erzsébet köszöntötte őket.

Csanádpalotán is hagyományosan minden évben megünneplik az Idősek Világnapját. Ilyenkor a település nyugdíjasait a művelődési házba várják egy közös ebédre, illetve a diákok ünnepi műsorára.

– Az Idősek Világnapja minden évben figyelmeztet minket arra, hogy az előttünk járók megtették már, amit a család, szűkebb hazájuk, és az ország vár tőlük. Lelkiismerettel, becsülettel, szorgalmas munkával, rengeteg lemondással, átdolgozott napokkal, éjszakákkal. Most a pihenés, a gondoskodás évei kell, hogy következzenek. – mondta el köszöntőjében Nyergesné Kovács Erzsébet.

A település polgármestere hozzátette: a ma még aktívan dolgozóknak ezért az a feladatunk, hogy olyan életkörülményeket biztosítsanak, ami lehetővé teszi az öregkorhoz méltó derűs életet.

 

navigate_before
navigate_next

 

Az ünnepségen emléklappal és ajándékcsomaggal köszöntötték Csanádpalota két legidősebb lakosát is, a 98 éves Szimán Józsefet, és a 96 éves Mészáros Istvánnét. Ők egészségi állapotuk miatt nem tudtak részt venni a rendezvényen, az ajándékot hozzátartózóik vették át. A rendezvényre műsorral készültek az általános iskola diákjai is, később pedig élőzenével szórakoztatták az időseket.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.