Hírek Külföld

Kiengedik a potenciális terroristákat a brit börtönökből

Az elkövetkező időkben egyre több dzsihadistát fognak kiengedni a brit börtönökből, ugyanis lejár a büntetésük – olvasható az Origón. A szakértők szerint előreláthatólag ismét lesznek majd terrortámadások a szigetországban, ugyanis a titkosszolgálatoknak egyszerűen nincs arra kapacitásuk, hogy nyomon kövessenek ennyi potenciális terroristát.

Ian Acheson, a brit börtönökben zajló iszlamizációt kutató szakértő szerint azzal, hogy egyre több embert zárnak rácsok mögé Nagy-Britanniában, felerősödött a börtönökben terjedő radikalizáció – írja a 888.hu az Independent információi alapján.

„A titkosszolgálat pedig évek óta alszik. Ezt a szélsőséges csoportok kihasználták, és ez idő alatt bőszen tevékenykedtek. A börtön nem kínál alternatívát, nem segít nekik visszatérni a normál életbe, míg az iszlamisták sikeresen átmossák az agyukat” – fogalmazott a szakértő, aki szerint a legnagyobb baj azzal van, hogy a börtönökben nem dolgoznak elegen, így nem jut elég figyelem arra, hogy az iszlamizáció miatt leültetett emberekkel foglalkozzanak.

Terrorcselekményekkel kapcsolatban 228 elítélt van a börtönökben, 82 százalékuk iszlamista indíttatású merényletet tervezett.

„A börtönökben az iszlamisták mindenkit át akarnak téríteni. Ha valaki öt-hat évet bent van egy átlagos bűncselekmény miatt, az agyát pillanatok alatt átmossák, és ő is potenciális terrorista lesz, mindent utál majd, ami a Nyugathoz kötődik” – tudatta az egyik börtönőr. Elmondása szerint sokan áttérnek az iszlámra a börtönön belül, és szabadulásuk után rögtön csatlakoznak is a muszlim utcai bandákhoz.

Egy neve elhallgatását kérő hivatalnok közölte, hogy a kollégáinak megvan a képességük ahhoz, hogy felismerjék azt, ha valakit éppen radikalizálnak a rabtársai, és elkülönítsék a fogvatartottat; azonban túl kevesen vannak, ami megnehezíti a munkájukat.

Három hét múlva egyébként szabadulhat Anjem Choudary, az egyik legbrutálisabb iszlamista hitszónok, már nagyon vár az Iszlám Állam. A pakisztáni származású Anjem Choudaryt két éve ítélték el, nemsokára elhagyhatja a börtönt, így újra „munkába állhat”. A brit rendőrség megerősítette, hogy fokozottan figyelni fogják Choudaryt, valamint azt a 650 embert, akit potenciális terroristaként tartanak nyilván, rajtuk kívül további húszezer lehetséges merénylőt tartanak szemmel.

A nagy-britanniai merénylők egy része is a büntetés-végrehajtási intézetekben radikalizálódott, így az ő szabadon bocsátásuk azt jelentené, hogy tovább nőne a terrorfenyegetettség mind Nagy-Britanniában, mind Nyugat-Európában.

Forrás: Origo.hu
Borítókép: AFP/CARL COURT.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.