Hírek Kiemelt Makó

Újabb 3 helyen lehet etetni az elektromos autókat Makón

Pályázat segítségével, száz százalékos támogatással építettek ki három töltőt a városban. Magyarországon már több mint 7500 zöld rendszámos autó van, ezzel kiemelkedünk a régióban, de verjük még a 70 milliós Olaszországot is.

Egyelőre ingyenes lesz a használata az elektromos töltőknek, amelyeket a Hagymatikum mellett, a Hollósy Kornélia utcai rendelő mögötti parkolóban, és az ipari parkban szereltek fel, tájékoztatott Farkas Éva Erzsébet.

A polgármester hozzátette, az állomásokhoz pályázati úton jutott hozzá a város, mintegy 6,3 millió forintért, ám a 100 százalékos támogatás miatt Makónak nem kerültek semmibe.

Dr. Ugron Gáspár Gábor, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, Magyarország nagyon elkötelezett az elektromos autók támogatásában, már jelenleg is közel ötszáz töltőállomás van, ezek száma 2-3 éven belül megközelítheti az ezret.

– Az elektromos autók népszerűsége folyamatosan nő, több mint 7500 van most Magyarországon, ami annyi, mint egy 70 milliós Olaszországban, több mint Csehországban és Szlovákiában együtt, vagy éppen Lengyelországban, ami szintén 40 milliós – mondta el az ügyvezető igazgató.

Az elektromos töltőkre a 15 ezer főnél nagyobb települések pályázhattak, végül mintegy 70 önkormányzat pályázott sikeresen, és közel 190 állomás létesül. Az önkormányzatoknak öt éves fenntartást kell vállalni.

Dr. Ugron Gáspár Gábor azt is hozzátette, amennyiben a későbbiekben fizetős is lesz a töltés, az elektromos autók akkor is körülbelül 500 forintból tesznek majd meg 100 km-t, szerviz költségük pedig szinte nincs is, így évi 20 ezer km megtevésével átlagosan 600 ezer forintot lehet megtakarítani velük, az áruk így pár év alatt megtérül.

navigate_before
navigate_next

Balogh Szabolcstól, az NKM Mobilitás Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a töltőállomásoknak 99,5 százalékos rendelkezésre állást kell produkálniuk, ami mögött nagyon bonyolult rendszer van, a felmerülő problémákat telefonos ügyfélszolgálaton is tudják kezelni.

Júliustól üzemel a 24 órás ügyfélszolgálat is, ha valakinek bármi problémája van a töltővel – ami egyébként legtöbbször nem műszaki, hanem használati -, akkor bármikor fel tudja hívni ezt – tájékoztatott.

 

One Response

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.