Kétezer migránst telepítenek át Görögországban
Elkezdte pénteken a görög kormány az ország szigeteinek túlzsúfolt menekülttáboraiból a migránsok és menekültek áttelepítését Görögország más részeibe, miután egyre többen tiltakoztak Athénnál az ott uralkodó állapotok miatt – írta meg a távirati iroda. Csaknem száz embert szállítottak el a leszboszi Mória menekülttáborból és egy másik itt található állomásról Görögország északnyugati részébe, Epiruszba – nyilatkozott a Mória egyik vezetője. Hozzátette, hogy a jövő hét végéig kétezer bevándorlót szeretnének áthelyezni –írja…
Több mint kétezer szalmabála ég Makó és Földeák között
A tűzoltók nagy erőkkel indultak a lángok megfékezésére. Elsődleges információk szerint több mint kétezer szalmabála ég a Makó és Földeák közötti tanyasi területen. Makóról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Orosházáról hivatásos, míg Földeákról önkéntes tűzoltók indultak nagy erőkkel a helyszínre, és a területre tart a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Az elsőként kiérkezett egységek egyrészt a közeli erdőt védik avaroltóval, a földeáki önkéntesek az út felől akadályozzák meg a tűz továbbterjedését, a makói…
Remek játékkal idegenben győzött a CONTITECH Makói KC
A Makói csapat alaposan felkészült a Kondoros ellen, és egész mérkőzésen kiválóan játszottak. A  védekezés végig hatásos volt, és a kapusteljesítmény is kiemelkedő volt, hat darab hetest védett Balán Róbert. A kondorosi csapat fizikai fölényben volt, de a makói fiúk gyorsaságban és helyzetkihasználásban felülmúlták őket. Nagyon nehéz mérkőzésen elhozták a két pontot vidékről. NB II férfi bajnoki kézilabda mérkőzés Délkeleti csoport – 2018. 09.22., Kondoros Kondorosi KK  –   CONTITECH Makói…
Ezt tehetjük a trükkös tolvajok ellen
A trükkös csalók és tolvajok időről-időre visszatérnek és új történettel, vagy új átveréssel próbálják áldozataikat megtéveszteni – figyelmeztet a rendőrség, hozzátéve: legyenek bizalmatlanok az idegenekkel szemben! Jó tanácsok a rendőrségtől Amennyiben ismeretlen személyek magukat szolgáltató vagy valamely hivatal munkatársának kiadva szeretnének bejutni az Ön ingatlanába, kérjen fényképes igazolványt tőlük. Az adatokat olvassa el, szükség esetén ellenőrizze azok valódiságát. Amennyiben elengedhetetlen, hogy idegeneket engedjen be a lakásába, házába, ne legyen egyedül!…
Újabb hidegfronttal kezdődik a hét
Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a napsütés is. Helyenként 20, míg másutt inkább 15 fok körül alakulnak a maximumok, a leghidegebb órákban viszont néhol fagyra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a déli órákig a déli és keleti megyékben is megszűnik a csapadék. A kora délutáni…
A hét embere: Bárdi Andrea
Bárdi Andreát keveseknek kell bemutatni: pedagógus a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Szabadidejében rengetegféle új technikát kipróbált már, jelenleg a fa megművelésével foglalkozik. Legutóbb a Hagymafesztiválra készített egy faszobrot. – Milyen technikákat próbáltál ki az elmúlt évek során? Az életem különböző szakaszaiban nagyon-nagyon sok technikába belekóstoltam hosszabb-rövidebb időre.  Van, ami a feledés homályába merült, és van, ami megmaradt.  Kezdetben rézművességgel foglalkoztam komolyabban, mostanában a kedvencem és a fő…
Márki-Zay Péter
Blogstar: Márki-Zay Lázár János erőszakos haláláról beszélt
Csúri Ákos fenti című írásában reagált a vásárhelyi polgármester egyik facebookos bejelentkezésére. Múlt vasárnap este elérkezett a pillanat, amikor lehullott a lepel a „szeretet hatalma” valódi orcájáról. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a szokásos, vasárnap esti Facebook bejelentkezésében – pontosabban: Szabad Nép-másfél órájában – az immáron rutinszerű Orbán Viktor- és a Fidesz-gyalázás mellett minden, vele egyet nem értő személyt is valódi megszállott módjára támadta – írja Csúri Ákos a Blogstaron. Oké, a politika ilyen,…
Balla Ákos: állami beavatkozásért kiált a zűrzavaros bérlakáspiac
Nulla forintért senki számára nem biztosítható a lakhatás Magyarországon, ugyanakkor az államnak kötelessége a szociálisan rászoruló társadalmi réteget a piaci díj alatti bérleti lehetőséggel segíteni. Ez a határozott meggyőződése Balla Ákos ingatlanszakértőnek, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetőjének, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara Ipari Tagozata tagjának, aki százezres állami bérlakásprogramot sürget. Blogstar-interjú. – Előző interjúnkban úgy fogalmazott, a magyar társadalom lakhatási körülményeinek javításához önmagában nem elegendő a csok megtartása vagy bővítése, hiszen –…
Továbbjutott a Makó a Magyar Kupában
Az M-Foci Kft. 4-0-s győzelmet aratott a FEMAT Csesztreg SE otthonában, így továbbjutott a Magyar Kupa következő fordulójába. A makóiak végig a kezükben tartották a mérkőzést és olyan játékosok is pályára léphettek, akik eddig kevés lehetőséget kaptak az NB III-as csapatban. A Maros-partiak a 20. percben szerezték meg a vezetést Busa Bence góljával, aki az első félidő hajrájában duplázott. A vendégek 2-0-s előnnyel vágtak neki a második játékrésznek. Az ellenfél…
Közel 3 ezren bolyongtak az útvesztőben
Jó évet zárt a kiszombori kukorica-útvesztő: mintegy háromezren látogattak ki a tengeri labirintusba. A készítők szerint nagy sikert arat a szabadulószoba és a kincskeresés is, amelyet múlt évben vezettek be. A tavalyi évhez hasonlóan idén is voltak anonim támogatói az öthetes rendezvénynek. Július 14. és augusztus 11. között közel háromezren látogattak ki a kiszombori kukorica-útvesztőbe. Endrész Erzsébet, a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke elmondta, idén nemcsak a helyi, térségi…
Jó reggelt, Makó!
Gasztrofesztivál volt Csanádpalotán és Apátfalván, gyógyszertár épül a Lonovics sugárúti pszichiátria udvarában és változatos témákkal keresték fel Lázár Jánost Földeákon – tegnap ezeket is olvashatta nálunk! Kerékpárt, készpénzt és mobiltelefont lopott egy makói nő Apátfalván: a feltételezett elkövető alig két órán belül már rendőrkézen volt. Változatos témákkal keresték fel Földeákon Lázár Jánost: otthonteremtési, infrastrukturális és mezőgazdasági kérdésekkel fordultak az országgyűlési képviselőhöz. Épül az ideiglenes gyógyszertár Lonovics sugárúton: a rossz állapotú Kálvin utcai rendelő…
Ne félj, élj!
Néha túl sokat agyalunk múltbéli dolgokon és azok következményein. Sokszor pedig nem a reményeink marasztalnak helyzetekben, hanem a félelmeink. A munkahelyem egy térre nyílik, ahol az órák közti szünetekben kisdiákok játszanak. És mivel pont egy kis falmélyedésnél van az irodám ablaka, ezért sokszor vagyok fültanúja titkosnak hitt beszélgetéseknek, akaratlanul is. Általában a ki kivel játszik, kinek a barátja vagy haragosa a téma, de gyakran vannak szívmelengető és mosolyt fakasztó információk…