Blog Szekeres Anna

Innen nézve…

Voltunk már irigyek? Mi? Ugyan!

Inkább azzal magyaráznánk a sóvárgó, mardosó érzést egy-egy helyzet kapcsán, hogy nem érdekel, nekem aztán nem kellene, ha neki így jó… mi csak megjegyeztük, ámulunk rajta, sőt még addig is elmerészkedhetünk, hogy persze, örülünk ennek vagy annak. Mintha magunk előtt is szégyellnénk, hogy bizony, valamiért a másikat előnyösebbnek érezzük, jobb pozícióban lévőnek, sikeresebbnek, szebbnek stb. és ezt könnyebb inkább vagy őszintétlen csodálatba vagy merev elutasításba burkolni. Mindezt azonban mégsem érzem tudatosnak, vagy szándékosnak, inkább egyfajta védekezésnek a magunk szerencsétlennek vélt, vagy kishitű világában.

Ha most visszagondolok kamaszkori önmagamra, tele voltam gátlásokkal és pattanásokkal, abszolút nem számítottam menőnek és a korosztályomhoz képest jócskán elmaradtam bulizásban, társasági életben és vagányságban. Tele voltam szorongásokkal és félénken viselkedtem, bújtam a könyveket és a többiek szerint stréber, jó kislány, a magam véleménye szerint meg egy rakás szerencsétlenség voltam. Ellentétben azokkal, akik már fiatalon csinosak, szépek és népszerűek voltak, és akiket valljuk be, irigyeltem kicsit a lazaságuk és a szabadabb életük miatt. Ma már másként látok sok mindent, és a mostani eszemmel egyáltalán nem így vélekedek, de tisztában vagyok azzal, hogy nem is viselkedhettem másként az akkori naivitásommal, tapasztalatlanságommal és önbizalom hiányommal. Utóbbinak most is sokszor híján vagyok, kellenek a megerősítések és a lelkizések, de ahogy egy kedvenc filmemben elhangzik, az évek meg a rutin… szóval ezek azért már jobban átlendítenek dolgokon.

 Nagyon érdekes viszont, és talán már más is találkozott azzal a szituációval, hogy miközben nem tudjuk/akarjuk megnevezni, ha mi irigyek vagyunk, közben az világos számunkra, ha más így érez irántunk. Vagy legalábbis azt pontosan tudjuk, hogy megfojtana egy kanál vízben az illető, vagy jól keresztbe tenne. És ez a tapasztalás inkább pozitív, serkentő és önbizalom erősítő nekünk. Mert azt a benyomást kelti bennünk, hogy érdekesek, jók, ügyesek, sikeresek stb. vagyunk, tehát valaminek a birtokosai, aminek ő nem. Persze, ilyenkor szeretünk értetlenkedni, mert ugye a mi életünkben nincs semmi érdekes, de azért valljuk be, jólesik. Simogatja a lelkünket, amire olyan nagy szükségünk van.

Persze, élnek nagyon tuti énképű emberek, akik saját bevallásuk szerint még soha, senkit nem irigyeltek – na, ez már irigylésre méltó tulajdonság, ha tényleg így van. Az általános viszont inkább az, hogy egyrészt szeretünk birtokolni, kicsit pozitívan különbözni és kitűnni, másrészt meg ábrándozni és vágyakozni. Aztán meg mindig rájövünk arra, hogy másnál sincs kolbászból a kerítés, ha meg igen, akkor meg más a gond.

Nagyban megkönnyítenénk az életünket, ha a segítő szándékon kívül inkább csak magunkra figyelnénk és rájönnénk arra, ha nem is minden tökéletes, de attól még nagyon jó.

És így látni, csak rajtunk múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.