Belföld Hírek

Három bűnbandát buktattak le egyszerre – videó

Két bűnszervezet és egy bűnszövetség ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A gyanúsítottak majd kilencmilliárd forint értékű, műanyagtermékek alapanyagául szolgáló granulátumról állítottak ki fiktív számlát, a bűncselekményből származó pénz egy részét tisztára mosták.

A megalapozott gyanú szerint egy kecskeméti férfi műanyag granulátumot szerzett be nettó áron Szlovákiából, azonban beszerzését magyar cégek nevében kiállított fiktív számlákkal igazolta. Így azt a látszatot keltette, mintha az árut itthon vásárolta volna, ezzel akarta elkerülni az áfafizetést. Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használt.
Miközben a pénzügyi nyomozók a céghálózat felgöngyölítésén dolgoztak, az egyik fiktív cég révén egy újabb, mások által irányított bűnszervezethez is eljutottak. Ez a csoport szintén műanyag granulátummal üzletelt, és a gyanú szerint ugyanazzal a módszerrel csalta el az áfát.

Az ügy szálainak vizsgálata közben egy harmadik elkövetői kör tevékenysége is kirajzolódott. A gyanú szerint ők is hamis iratokkal szerezték be a granulátumot, amit vegyi áruk csomagolásához használtak. A költségvetési csalásból származó pénz eredetének leplezéséhez fiktív engedményezési szerződés alapján, bankszámlákon futtatták át a pénz egy részét, amit később felvettek készpénzben. Emiatt őket pénzmosással is gyanúsítják.

A három bűnbanda által okozott, összesen mintegy kétmilliárd forint kár megtérülésére több mint húsz ingatlant, nagy értékű BMW-ket, bankszámlákat és a házkutatások során lefoglalt több millió forint készpénzt is zárolták. Az akcióban lefoglalt, több mint hetven tonna műanyag granulátum a NAV árverési felületén a becsült értéknél magasabb áron talált gazdára, ami szintén az okozott kár megtérülését szolgálja.

A pénzügyi nyomozók összesen huszonhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. Azok a gyanúsítottak, akik a nyomozás adatai szerint bűnszervezetben követték el tettüket, akár húsz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak – közölte a NAV.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.